Tetszett a cikk?

MÁRCIUS 20.

Tüntetésekhez és zavargásokhoz vezetett Tajpejben, hogy Csen Suj-pian hivatalban lévő államfő mindössze néhány ezer szavazattal nyerte meg az elnökválasztást, melyet az ellenzék szerint sorozatos csalások kísértek. A voksolás előestéjén ráadásul Csent kisebb sérülést okozó merénylet érte, amit az ellenzék szerint előre megrendeztek, hogy ezzel is növeljék az államfő esélyeit. Ellenlábasa, a szigetet korábban ötven éven át irányító Kuomintang jelöltje, Lien Csan megóvta a választást, a szavazatok újraszámlálását követelte - ez később meg is történt, ám az eredményen nem változtatott -, de novemberben a legfelsőbb bíróság megerősítette Csen újraválasztását. A függetlenségpárti Csen győzelme tovább rontotta a Tajvan és Kína közti viszonyt, különösen miután a májusban beiktatott régi-új elnök ismét kijelentette, hogy új alkotmányt tervez elfogadtatni, illetve népszavazást akar rendezni a szuverenitásról.

Beperelte Nicolas Cage-t a volt neje, mert a közös fiuk rátámadt

Beperelte Nicolas Cage-t a volt neje, mert a közös fiuk rátámadt

A világhírű milliárdos szerint a tetteink beszélnek helyettünk

A világhírű milliárdos szerint a tetteink beszélnek helyettünk

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Folytatódik a szokatlanul enyhe időjárás

Vatikán: Ferenc pápa kórházban marad

Vatikán: Ferenc pápa kórházban marad