Aki balkezes, hajlamosabb a baloldalra szavazni egy friss kutatás szerint
Egy 18 országban végzett felmérés meglepő eredményre jutott: politikai preferenciáink alapja kevésbé racionális, mint azt elsőre gondolnánk.
Egy 18 országban végzett felmérés meglepő eredményre jutott: politikai preferenciáink alapja kevésbé racionális, mint azt elsőre gondolnánk.
HVG
Két szokatlan véletlen is kellett, hogy a Pintér Sándor úgy tudja van érvényes biztosítása, miközben nem volt.
HVG
A Duna Médiaszolgáltató Sajtó és Marketing Iroda közölte, hogy a külső gyártópartnerekkel kötött határozott idejű szerződések már azelőtt megszűntek, hogy a közmédia új, megbízott vezetése megérkezett volna.
HVG
Molly Connah egy Cineworld moziban jött világra a Harry Potter és a bölcsek köve vetítésén.
HVG
Az MVM Dome-ban adják elő március 11. és 14. között az OVO című produkciót.
HVG
A szeptember végén megjelenő Karácsony – Az ünnep dalai című lemezt a Magyar Zene Házában mutatja be.
HVG
Az HBO első, Magyarországon gyártott, magyar bűnügyeket feldolgozó true crime dokumentumsorozata egyedülálló nézőpontból mutatja be az ország legismertebb bűnügyeinek nyomozásait.
A sztártól 2016-ban egy 4 millió dolláros gyűrűt is elloptak a rablók, akik megkötözve zárták be párizsi szállodájának fürdőszobájába.
HVG
Bejelentették a Vígszínház idei évadjának bemutatóit és egy várva várt jövő őszi premiert. Rákay Philip Petőfije „konkurenciát kap”.
HVG
A Real Madrid kedd esti meccse előtt hirdettek akciót, egyes játékosok részt is vettek benne, meg nem is.
HVG
A mindent eldöntő gólt a 91. percben szerezte Szoboszlai Dominik.
HVG
Így tudták rendezni adósságaik egy részét.
HVG
A távol-keleti ország egyedülálló olvasás-népszerűsítési kampányba kezdett.
HVG
Ha bejön, jövőre is várható hasonló.
HVG
A higanytartalmú bőrfehérítők áruk és hatásuk miatt rendkívül kedveltek, ugyanakkor súlyos egészségügyi kockázatot jelentenek, számos országban tilos is forgalmazni őket.
HVG
Sosem volt még ilyen magas a Skandináv lottó főnyereménye, miután 14 hete nincs telitalálat. Az eheti jackpot összege 925 millió forint.
HVG
A 24.hu írta meg, hogy Áder Orsolya több kiállításához kapott állami támogatást, és majdnem öt éven át utazhatott diplomata-útlevéllel. A festőművész azt ígérte, hogy a hazugságok terjesztőivel szemben jogi elégtételt fog kérni.
HVG
Száz évvel ezelőtt a hentes nem csak húst vágott: sokszor ő volt a település egyik legtekintélyesebb polgára. Brauch Ferenc és Bittner János emléke a múlté, ma évente mindössze egy tucat fiatal választja ezt a szakmát országban. Kétrészes cikksorozatunk első részében ennek járunk utána, hogyan lett egy egykor megbecsült polgári foglalkozásból ma kihalófélben lévő szakma.
Fülöp László Zsolt íróként indult Erdélyben, aztán tengerjáró hajón dolgozott, majd kikötött New Orleansban, ahol ma professzor, de hazakészül. Szeretettel külföldről sorozatunk írása.
Demény Péter
Steven Kolb egy rendezvényen balhézott, erről videó is készült.
HVG