A National Institute for Health and Clinical Excellence (Nice) hivatalos konzultációt kezdeményezett arról, hogy azok a magas kockázatú nők, akiknél még nem diagnosztizálták a mellrákot, öt éven át kaphassák a tamoxifent. Amennyiben a javaslatot az év folyamán elfogadják, először alkalmaznak rákgyógyszert megelőzéséként Nagy-Britanniában.A Nice illetékeseinek érvelése szerint keveset tettek eddig az egészséges, de magas kockázatú nők érdekében, akik testvérénél és édesanyjánál, vagy nagynénjénél mellrákot állapítottak meg még 50 éves kor előtt. A tamoxifen szedése öt éven át csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát.Egy közelmúltban végzett tanulmány szerint minden ezer nő esetében 29 rákos eset és 9 elhalálozás lenne elkerülhető, ha az érintettek öt éven át tamoxifent szednének. Nagy-Britanniában a mellrák a leggyakrabban előforduló rákbetegség, évente 50 ezer nőnél és 400 férfinál diagnosztizálják. Minden huszadik mellrákos esetet a BRCA1 és a BRCA2 gének előfordulása okozza, ezek a gének öröklődhetnek a családokban. Más géneket is kapcsolatba hoztak azonban már a betegséggel.Gareth Evans professzor, a Christie Hospital onkológusa a BBC televízió kedd reggeli hírműsorában hangsúlyozta, hogy a nők egy százaléka tartozik a magas kockázati csoportba. Ezeknél a nőknél bizonyos esetekben a tamoxifen szedése a megelőzés céljából elvégzett melleltávolítás alternatívája lehet. "Az ilyen műtét 90-95 százalékban mérsékli a betegség kockázatát, de teljesen nem eliminálja... Úgy gondoljuk, hogy a nők mintegy felénél a tamoxifen 70 százalékkal csökkentheti a kockázatot - fejtette ki a professzor. - Ha meghatározhatjuk, hogy mely nők esetében hoz több hasznot, akkor a magas kockázatú nők esetében javasolnám a tamoxifen szedését a műtét helyett."A tamoxifen, amelyet 1977 óta alkalmaznak az emlőrák kezelésében, az antihormonok csoportjába tartozik. Ez a gyógyszerfajta a szervezetben jelen lévő hormonok hatását ellensúlyozza. A tamoxifen mérsékli a női nemi hormon ösztradiol hatását: a hormon szerepet játszik egyes daganatok, így az emlődaganat növekedésében.
Megelőzéshez használhatják az emlőrák elleni gyógyszert
A brit állami egészségügyi szolgálatot felügyelő szerv kezdeményezte, hogy az emlőrák kezelésében alkalmazott tamoxifen nevű gyógyszert megelőzés gyanánt alkalmazzák azoknál a nőknél, akiknek a családjában halmozottan jelentkezik a betegség.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.