Megcsinálták a női mell legrészletesebb térképét, fény derült a mellrák titkára
Brit és kanadai kutatók 3 millió sejtből álló térképet készítettek a női mellszövetről, és feltártak egy nem ismert összefüggést.
Brit és kanadai kutatók 3 millió sejtből álló térképet készítettek a női mellszövetről, és feltártak egy nem ismert összefüggést.
HVG
A gyógyszergyártó szerint sikerült a gyógyszerrel javítani a betegek életkilátásait úgy, hogy a betegségük nem súlyosbodott.
HVG
Amerikai kutatók szerint hatékonyan működik az a gyógyszer, amit hormonterápiával együtt kell alkalmazni a mellrákos betegeknél.
HVG
Kutatók szerint egy új orvostechnikai eszköz akár a 2 milliméteres emlődaganatot is észre tudja venni, így rendkívül korán meg lehet kezdeni az érintettek kezelését. A készülék klinikai kipróbálása most következik.
hvg.hu
A vezető daganatos megbetegedések között van a mellrák, csak Angliában évente nagyjából 11 500 nő életét követeli – egy új készítmény azonban már a kialakulás kockázatát is képes lehet felezni.
hvg.hu
A jelenlegi szabályozás szerint a 45 és 65 közötti nőknek két évente jár egy ingyenes szűrés.
hvg.hu
Küzdelmes időszakot tudhat maga mögött az 58 éves Evangelista, aki egy interjúban beszélt a műtéti beavatkozásról és arról, hogy kétszer is diagnosztizálták daganatos megbetegedéssel az elmúlt néhány évben.
hvg.hu
A technológia felére csökkentheti a radiológusok munkaterhelését, miközben biztonsággal használható, és nem növeli a fals pozitív eredményeket.
hvg.hu
Sikerrel ugrotta meg az első, embereken végzett kipróbálás fázisát az az oltóanyag, amely a mellrák elleni küzdelemre készítené fel a szervezetet.
hvg.hu
Jelentősen hatékonyabbá válhat a kemoterápiás kezelés egy új felfedezésnek köszönhetően. Célzott kezelések jöhetnek, melyek jó eséllyel nem járnának súlyos mellékhatásokkal.
MTI
Az Egyesült Királyságban szakértők összesen 192 emberrel vágnak bele abba a tesztbe, amelynek célja, hogy az emlőrákos betegek olyan sugárkezelést kapjanak, ami nem árt a szívnek.
hvg.hu
Nem csupán a tüdő daganatos megbetegedéseinek számát lehetne jelentősen csökkenteni a levegő minőségének javításával, hanem az emlőrákos esetekét is – hívta fel a figyelmet francia kutatók egy csoportja, amely most hozta nyilvánosságra eredményeit.
HVG
A legújabb tudományos eredmények és vizsgálati technikák alkalmazásával, illetve az emberek nagyobb arányú részvételével jelentősen csökkenthető lenne a rák okozta halálozás az Európai Unióban – ez az egyik legfőbb megállapítása annak jelentésnek, amelyet itthon a Magyar Tudományos Akadémia székházában mutattak be.
hvg.hu
Az Oncompass Medicine Kalkulátora célzott terápiát dolgoz ki a beteg számára.
hvg.hu
Mégsem jobbak az algoritmusok az embereknél – legalábbis emlőrákszűrésben. Erre jutott a brit Warwicki Egyetem kutatógárdája, miután végignézte az utóbbi évek erre vonatkozó tudományos közleményeit.
HVG
A Harvard Egyetem Wyss Intézetének kutatói a kemoterápiás és az immunterápiás szerek ötvözésével hoztak létre egy újfajta gyógyszert. Egyelőre csak egereken próbálták ki, de ott igen hatékonynak bizonyult.
hvg.hu
A Google szerint még nincs kész, de már így is igen hatékonynak tűnik az a szoftver, amit az emlőrák pontosabb diagnosztizálására fejlesztettek ki a DeepMind szakemberei.
hvg.hu
Hatalmas szerencséje volt, mert a hőkamera egyébként nem alkalmas diagnosztikai célra.
hvg.hu
A mellrák kockázatát a lombikbébiprogramok során nagy mennyiségben adott hormonok növelhetik – állítják magyar orvosok.
Pálmai Erika
Az eddiginél jóval "igazsásgosabb" lett az a mesterséges intelligencián alapuló mammográfiai vizsgálat, amit a Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei dolgoztak ki.
hvg.hu