Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, hogy a szervezet számára augusztus 20. kiemelte jelentőségű, az államalapítás ünnepén tartják ugyanis a kenyérszentelést. A szövetség két helyszínen vesz részt a Szent István napi ünnepekben, Budapest mellett Orosházán, a Nemzetközi Kenyérünnepen is kiállítanak, illetve árusítanak. Az elnök kiemelte: a szakmai szervezet februárban versenyt hirdetett kenyér gyártására, a legjobb termék nyerte el a Szent István napi kenyér címet. Az idei győztes, a Gere Pékség vezetője, Gere István az MTI-nek elmondta: egy régi receptet vettek elő, amelyet a mai igényeknek megfelelően továbbfejlesztettek, átdolgoztak. "Hosszú érésű, igazi kovásszal készült. Jellemzője, hogy lisztre számolva negyven százalék főtt burgonyát tartalmaz, a kovászhoz komlóvirág porát is használjuk" - ismertette a gyártás folyamatát a pékség vezetője, hozzátéve, hogy ettől nyerte el a kenyér jellegzetes kesernyés ízét, sűrűbb, tömörebb, nedvesebb szerkezetét. A termék azért is különleges, mert hűvös helyen napokig frissen tartható - monda.A termék többszörösen díjnyertes: tavaly Marosvásárhelyen második helyezést, idén pedig az UKBA nemzetközi cukrászati, sütőipari és gasztronómiai szakkiállításon első helyezést ért el.Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a csütörtöki sajtóeseményen elmondta: az augusztus 20-i ünnepség keretében megvalósuló Magyar ízek utcájának száz árusítóhelyén tíz pékséggel találkozhatnak az érdeklődők. Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy idén a kenyéráldást a Clark Ádám téren tartják, innen indul majd az Aratómenet a Szent István Bazilikához.
Kovászos lett az idei Szent István napi kenyér
A Magyar Pékszövetség kezdeményezésére ebben az évben is elkészült a "Szent István napi kenyér", a krumplis-komlós-kovászos sütőipari terméket a Gere Pékség készítette.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.