A szűrési programot megelőző 1986-1988-as időszakhoz viszonyítva 2009-re 31 százalékkal csökkent a halálozási arányszám az 55 és 79 év közötti emlőrákos nők körében" – ismertette Jacques Fracheboud, a rotterdami Erasmus Egyetem orvosi karának kutatója. A tanulmányt szerdán ismertették Bécsben a 8. emlőrák elleni európai kongresszuson. A kutató szerint sikerült tendenciát felfedezni az emlőrákos paciensek halálozásának éves adataiban: a szűrőprogram előtt a halálozás évente 0,3 százalékkal emelkedett, utána pedig minden évben 1,7 százalékkal csökkent.1990 és 2009 között 3,6 millió, 50 és 75 év közötti holland nőt hívtak a szűrőprogramban való részvételre. A részvétel az 1990-es 73,5 százalékról 2009-re 81,5 százalékra nőtt."Az eredmények kimutatták, hogy a legutóbbi húsz évben a programnak köszönhetően Hollandiában csökkent az emlőrák halálozási aránya" – tette hozzá Jacques Fracheboud.2009-ben a program költsége 51,7 millió euró (15 milliárd forint) volt, azaz vizsgálatonként 56,65 euró (16 400 forint). 1996-hoz viszonyítva a szűrővizsgálat költsége 3,50 euróval (mintegy 1000 forinttal) csökkent."Tanulmányunk arra is rámutat, hogy a program jó minőségű, és egyre javul. Az 50 és 70 év közötti nők túlnyomó többsége szívesen vesz részt rajta, és a költségek is elfogadhatóak" – szögezte le a kutató. Az emlőrák az elsőszámú halálok a nők körében az Európai Unió tagállamaiban, leszámítva Nagy-Britanniát és Lengyelországot, ahol megelőzi a tüdőrák.
Mellrákszűréssel megelőzhető a halál
A Hollandiában 1989 óta folyó országos mellrákszűrési program segítségével sikerült csökkenteni az emlőrákban szenvedő betegek körében az addig növekvő halálozási arányszámot – derült ki egy holland tanulmányból.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.