A berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársai erős érzelmeket kiváltó képeket mutattak önkénteseknek, akiknek órákkal később újra meg kellett nézniük a felvételeket. A vizsgálatból kiderült, hogy azoknál, akiknek volt lehetőségük közben aludni, kevésbé aktiválódtak az újbóli látványnál az érzelmekhez köthető agyterületek, viszont nagyobb aktivitást mutattak a racionális gondolkodáshoz köthető régiók.A legtöbb embernek élete egy vagy több pontján meg kell küzdenie traumatikus élményekkel is, ami érzelmi zavart hagyhat maga után, ha nem sikerül megfelelően feldolgozni.A kísérletekhez 35 önkéntest toboroztak, akiket két csoportba osztottak. Miután 150 erős érzelmeket kiváltó képet mutattak a résztvevőknek, az egyik csoport alhatott, míg a másik nem. Pár óra elteltével egy MRI készülékkel követték nyomon az önkéntesek agyi aktivitását, miközben másodszor is végig kellett nézniük a felkavaró fotókat.Stiller ÁkosAzoknál, akik alhattak, kisebb aktivitást tapasztaltak az amygdalában, az érzelmekkel kapcsolatos agyterületen, miközben nagyobb aktivitást mutatott a prefrontális kéreg, amely a racionálisabb gondolkodással összefüggő agyi régió. Ezzel szemben azoknál, akik nem alhattak, jóval erőteljesebb érzelmi reakciókat tapasztaltak.A kutatók úgy vélik, hogy a REM alvás alatti agyi kémiai folyamatok magyarázhatják az észlelt változásokat. "Tudjuk, hogy a REM alvás alatt élesen csökken a norepinefrin, egy stresszel összefüggő agyi vegyület szintje" - indokolta Matthew Walker kutatásvezető. A REM alvás közben ebben a neurokémiailag biztonságos környezetben éljük újra az erőteljes érzelmeket, így azok ébredés után veszítenek erejükből.A tanulmányt a Current Biology című szakfolyóiratban ismertették részletesen.
Segít az álom a traumák feldolgozásában
Agyi szkenneléssel sikerült kimutatniuk amerikai kutatóknak, hogy az alvás segít feldolgozni a kellemetlen és traumatikus élményeket - számolt be róla a BBC hírportálja.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.