Az erős fénytől általában felébredünk, ha alszunk, és nehezen vagy egyáltalán nem tudunk elaludni, ha ébren vagyunk. Ugyanez fordítva is igaz, egy sötét szobában könnyen elálmosodunk és reggelente sokan tovább alszanak, ha be van sötétítve hálószobájuk.APA Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatóinak sikerült azonosítaniuk azokat az agysejteket, amelyek meghatározzák, hogy a fény milyen hatással van alvásunkra. Ezek a neuronok a hipotalamuszban találhatók, az agy azon területén, amely egyebek közt az autonóm idegrendszer, a testhőmérséklet, az éhség, a szomjúság és az alvás szabályozásáért felel.Mint Jerome Semel kutatásvezető elmondta, ezek a sejtek normál állapotban egy hipokretin elnevezésű ingerületátvivő anyagot bocsátanak ki. Kísérleteikben összehasonlították hipokretint termelő és nem termelő egerek viselkedését, és megállapították, hogy a vegyület jelenlétében fény hatására erősen aktiválódtak az állatok vizsgált idegsejtjei, míg sötétben alapállapotban maradtak. A tanulmányt a Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban ismertették részletesen.
Megtalálták az alvás-ébrenlét agysejtjeit
Amerikai kutatók azonosították azt a neuroncsoportot, amely meghatározza, hogy felébredünk-e a fénytől vagy nyugodtan alszunk mellette - idézte a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.