Mikroalvásnál a testünk egyszer csak kikapcsol, és néhány másodpercre spontán módon elalszunk. Sokszor nem is vagyunk tudatában annak, hogy mi történik velünk, hiszen felületes alvásról lévén szó, nagyon hamar ki is jövünk belőle. Terray-Horváth Attila neurológus azt mondja, ez a jelenség nem feltűnő, hiszen beleolvad a napközbeni álmosságba. Egy felnőtt embernek átlagban napi 7-8 óra alvásra van szüksége – ebben persze lehetnek egyéni eltérések –, de ha a szervezet tartósan nem kapja meg a megfelelő pihenésadagját, megpróbálja kierőszakolni. „Nem vagyunk tisztában azzal, hogy az egyre súlyosbodó kialvatlanságnak milyen súlyos következményei lehetnek: az idegrendszerünknek és az ezzel szoros kapcsolatban lévő immunrendszerünknek kell a megfelelő mennyiségű és minőségű alvással töltött idő, csak így képes regenerálódni. Az, hogy az alvás rendbe hozza a testet, az is jelzi például, hogy betegség esetén sokkal többet alszunk” – magyarázza a neurológus.
Pár másodperces alvás is ölhet
Pillanatnyi öntudatlan állapot, ami akár tragédiához is vezethet. Mikroalvásba sokkal többször zuhanunk bele, mint hinnénk, vagy éppen érzékelnénk. És a veszélye éppen ebben rejlik.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.