Jól forgott a lejárt lemez a Szegedi ifjúsági napokon. Tízezernél is több rajongó érkezett a Tisza partjára, hogy olyan nótákra csápoljon, amelyekről már mind azt hittük, soha többé nem kell meghallgatnunk őket. A német technóst és csapatát egy kisebb színpadra szánták a szervezők, de az óriási érdeklődés miatt végül a fesztivál legnagyobb színpadára került a banda. Ez nem csak azért bizonyult jó ötletnek, mert elfért a rengeteg nosztalgiázó rajongó, hanem azért is, mert a német sztár nagyon kekeckedős hangulatban érkezett Szegedre. Alighanem balhé lett volna abból is, ha nem a legnagyobb színpadon lép fel, hiszen szállodai szobája, a fesztiválon terjedő szóbeszéd szerint, azért nem felelt meg neki, mert a tűzvédelmi terven észrevette, hogy nem az ő lakosztálya a legnagyobb a hotelben. Lehet arról vitatkozni, hogy a Scooter aktuális-e 2010-ben, de nem érdemes, a németek ugyanis órási tömeget vonzottak Szegedre. A Scooter fellépése, és néhány pillanatkép következik a nyár utolsó zenei fesztiváljáról.
Videó: elképesztő tömeg a Scooter koncerten
A Scooter sokak szerint már fénykorában is ciki volt, több mint 10 ezer ember azonban nem így gondolta a Szegedi ifjúsági Napokon.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.