A bonni, a darmstadti, a mainzi egyetem és az amerikai Harvard Medical School kutatói felfedezték, hogy a tudatos álomnál az agy egyszerre két tudatállapotban leledzik. Az alvó agy álmodik, és ezzel egy időben az álomfantáziákat valóságellenőrzésnek veti alá. Ezt a képességet el lehet sajátítani.
A rémálmok elsősorban azért rémisztőek, mert az álmodó "készpénznek" veszi őket. Az ilyenkor érzett félelem fölöttébb valósnak tűnik. Egyesek azonban észreveszik, hogy álomképeik a fantázia szüleményei. Eddig nem lehetett tudni, hogy e tudatos álmok során mi megy végbe az agyban - tájékoztatta Ursula Voss bonni pszichológus a Die Welt című német lapot.
A kutatók először azzal próbálkoztak, hogy a kísérletben részt vevő hallgatóknál tréninggel fokozzák a tudatos álom valószínűségét. A résztvevőknek a heti ülések során például olyan szituációkat kellett kigondolniuk, amelyek alapján el tudják különíteni az álmot a valóságtól. Ilyen mankó, ha be tudjuk fogni az orrunkat, és mégis tudunk lélegezni.
A húsz résztvevő közül hatnak sikerült ily módon négy hónap alatt legalább heti háromra növelni tudatos álmaik gyakoriságát. A kutatók ezután megvizsgálták agyműködésüket, és megállapították, hogy a tudatos álmok során a homloklebeny jóval aktívabb, mint alapesetben.
A homloklebeny, más néven frontális kortex felelős a történések kritikus értékeléséért, és az álmok során többnyire inaktív. A többi agyterületen azonban minden ugyanúgy zajlik le a tudatos álom során, mint a normál álom esetében. Olyan, mintha az agy egyik része hirtelen felébredne, míg a többi tovább aludna - magyarázta Voss.
Bár az eredmények egyelőre átmeneti jellegűek, a kutatók remélik, hogy a tudatos álmodás elsajátításával a rémálmoktól kínzott emberek megtanulhatják, miként ellenőrizhetik álmaik valóságosságát. Így a fantáziák elveszítenék félelmetes mivoltuk egy részét.
A kutatás a pszichózisban szenvedő betegeken is segíthet, mivel e betegségnek is velejárója a nem felismert fantáziálás. A tudatos álomhoz képest itt fordított a helyzet: az érintett ébren van, fantáziáit mégsem képes kritikusan elemezni. Lehetséges azonban, hogy ezt is el lehet sajátítani, így a betegek megtanulhatnának különbséget tenni a valóság és az őrület között - vélekedett a szakértő.
Hogyan küzdhetjük le rémálmainkat?
Egy nemzetközi kutatócsapat rájött annak a jelenségnek a nyitjára, hogy egyes emberek alvás közben is tisztában vannak azzal, hogy álmodnak, és nem valóság, ami velük történik: ők tudatos álmokat élnek meg.
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.