Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ügyrend

Szlavkovits Rita Itthon

Kifogásolható módon született döntés a szegedi egyetemi modellváltásról

Zavaros szavazással döntöttek a Szegedi Tudományegyetem sorsáról pénteken, de jogorvoslati lehetőség alig van. Csak szenátor óvhatja meg az ügyrend megsértése miatt a határozatot, valamint a modellváltást „kierőszakoló” ITM-nek kell a döntéshozatal jogszerűségét ellenőrizni. Sakk-matt.

hvg.hu Itthon

Egyelőre nem kapnak szájkosarat az NVB-tagok

Vasárnap még úgy tűnt, akár ragtapasszal is betapaszthatják a szájukat az NVB-tagok, annyira nem szólalhatnak meg a jövőben, ma viszont kiderült, az elnöki ügyrendi módosítást levették a napirendről bizonytalan ideig.

M. László Ferenc Itthon

"Kudarcként élem meg" - az Ab elnöke a nyugdíjügyről és a kétharmados törvényekről

Teljesen új helyzetbe került az Alkotmánybíróság a kétharmados többség mellett, amely 2010-2011-ben többször is megnehezítette a testület munkáját, volt olyan időszak, amikor az intézmény önállósága és fennmaradása volt a tét. A parlament működése az utóbbi másfél évben az alkotmányos kultúra hiányáról tanúskodik, de ez a kulturálatlanság már az AB falai közé is beszivárgott. Az elnök szerette volna, ha még 2011-ben le tudják zárni a nyugdíjügyet, de a testületben nem alakult ki a döntéshez szükséges többség: a 15 főre bővített AB más ügyekben is nehezebben dönt. Paczolay Péter több mint fél év után először adott interjút, a hvg.hu-nak kudarcélményeiről, reményeiről és az eredményekről beszélt.

MTI Itthon

MSZP-s ügyrendi javaslat a focivébéről

Tóbiás József MSZP-s képviselő hétfő esti, parlamenti ügyrendi felszólalásában - utalva arra, hogy sok kormánypárti képviselő az esti futballmeccs eredményeit követte a laptopján - azt indítványozta, hogy az elnöklő Jakab István tájékoztassa a képviselőket a futball világbajnokság hétfő esti, Olaszország-Paraguay meccs állásáról.

Ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea, Trumpnak üzenhettek

Ismét ballisztikus rakétákat lőtt ki Észak-Korea, Trumpnak üzenhettek

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Az RTL tudott Majka készülő klipjéről, és büszke előadói sikereire

Az RTL tudott Majka készülő klipjéről, és büszke előadói sikereire

Minden eddiginél fejlettebb robotagy készült, fejlesztői szerint a Helix már „úgy gondolkozik, mint egy ember”

Minden eddiginél fejlettebb robotagy készült, fejlesztői szerint a Helix már „úgy gondolkozik, mint egy ember”

Az államtitkárhoz fordul a XVII. kerület fideszes polgármestere a rendelő állami támogatásának ügyében

Az államtitkárhoz fordul a XVII. kerület fideszes polgármestere a rendelő állami támogatásának ügyében

Felveri az ingatlanárakat a Nagy Márton-i pénzeső az átlagos magyar család számára

Felveri az ingatlanárakat a Nagy Márton-i pénzeső az átlagos magyar család számára

Nagy Márton üzent Karácsony Gergelynek: A befizetett szolidaritási adó nem jár vissza

Nagy Márton üzent Karácsony Gergelynek: A befizetett szolidaritási adó nem jár vissza

Teljes szja-mentesség a 30 év alatti anyáknak – mennyivel emelkedhet emiatt a családok jövedelme?

Teljes szja-mentesség a 30 év alatti anyáknak – mennyivel emelkedhet emiatt a családok jövedelme?

Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe

Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe

A címlapról ajánljuk