Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#zsarolás

hvg.hu Itthon

Három évet kapott nem jogerősen az Audit megzsaroló természetvédő

Az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék szerint bűncselekményt követett a Tiszántúli Természetvédők Társulatának elnöke, amikor pénzt kért az Auditól azért, hogy visszavonják a cég győri üzemének környezetvédelmi engedélyével kapcsolatos felülvizsgálati kérelmüket. A bíróság szerint nem az a lényeg, hogy a pénzt természetvédelmi célokra akarták fordítani, hanem az, hogy a férfi nyomást gyakorolt az autógyárra. Az elsőfokú döntés ellen a vádlott és védője fellebbezett – írja a Dehir.hu.

hvg.hu Itthon

Cigit követelt a 16 éves zsaroló

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség zsarolás bűntettének kísérlete és zsarolás bűntette miatt emelt vádat egy fiatalkorú ellen a Nagykanizsai Járásbíróság előtt.

MTI Itthon

Felfüggesztett börtönt kaptak a berettyóújfalu középiskolai zsarolók

Egyebek mellett zsarolás és garázdaság miatt felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte kedden a Berettyóújfalui Járásbíróság nem jogerősen azt a három fiatalt, akik egy berettyóújfalui középiskolában pénzt csikartak ki diáktársaiktól azért, hogy ne verjék meg őket – közölték az ítélet után a Debreceni Törvényszéktől.

MTI Világ

Videóval zsarolja egykori foglyát Észak-Korea

Apjáról készült videóval zsarolja egyik bírálóját Észak-Korea, de hiába: Sin Dong-huk továbbra is ostorozza azt, ahogy a kommunista országban lábbal tiporják az emberi jogokat.

hvg.hu Itthon

Házi pornóval zsarolta a nőt – lebukott a makói férfi

A 43 éves férfi, aki korábban a nő jó ismerőse volt, egy fiktív megbízó segítségével vette rá őt, hogy házi pornófilmekben szerepeljen vele. Az állítólagos megbízó azonban sose fizetett, és ezt a nő egy idő után megelégelte. "Barátja" ekkor már nem engedte, hogy kiszálljon a pornóüzletből, előbb a nyilvánossággal zsarolta, majd pénzt követelt tőle. A rendőrség lezárta a nyomozást a makói férfi ellen.

MTI Világ

Az ebola elterjesztésével zsarolják a cseheket

A zsarolók egymillió eurót követelnek a cseh államtól, különben elterjesztik az országban az ebolavírust. A tiszti főorvos szerint nagyon valószínűtlen, hogy Csehországban mesterséges úton meg lehetne fertőzni a lakosságot a vírussal.

MTI Itthon

Felfüggesztettet kapott egy 15 éves zsaroló diák

Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetést kapott zsarolási kísérletért egy nyíregyházi diák, aki ellen gyorsított eljárásban emelt vádat az ügyészség. A 15 éves fiú két osztálytársától akart zsarolással pénzt, illetve cigarettát szerezni.

hvg.hu Itthon

Közmunkával zsarolták meg a romákat a megfelelő szavazatért Borsodban?

Aki nem megfelelő helyre húzta az ikszet, vagy nem mutatta be a szavazólapját, az nem kaphat sem közmunkát, sem segélyt a Borsod megyei Forrón – állítják a helyi romák. A településen a kisebbségi önkormányzat osztja a közmunkát, és a szavazóhelyiségben a választók mellett állva ellenőrizték, hogy ki hova szavazott.

hvg.hu Itthon

Perverz módszerrel zsarolt meg egy lányt a gólyatábori erőszakoló?

Előkerült egy egyetemista, aki szerint korábban egy ottalvós bulin, tudta nélkül, ruháját is felhúzva fotózott le egy lányt a gólyatábori nemi erőszakkal gyanúsított férfi. A meztelen képekkel később állítólag szexre akarta kényszeríteni a diáklányt, aki a HÖK-elnökhöz fordult még tavasszal.

MTI Itthon

Manipulált hangfelvétellel zsarolhatnak egy fideszes polgármestert

A kiskunfélegyházi polgármester azt állítja, hangfelvételt készülnek róla nyilvánosságra hozni, ha elindul az önkormányzati választáson. A felvételt ugyan nem hallotta, csak néhány részletét, de azokból tudja, hogy biztosan manipulálták az elhangzottakat.

hvg.hu Vállalkozás

RTL-igazgató Rogán bejelentéséről: „már most is reklámadónyi pénzt fizetünk”

Az nem lehet, hogy egy szektorális különadóval a kormány a cégek tönkretételére törekedjék – állítja Kolosi Péter. Az RTL programigazgatója szerint egy ilyen nagy mértékű elvonás, mint a tervezett reklámadó az elmúlt években szinte biztosan vesztességbe taszította volna a legnézettebb tévéadót. Kolosi Rogán Antal bejelentésére reagált.

1
8 9 10 11 12
17
Férfiak mint lelki társak?

Férfiak mint lelki társak?

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Szoboszlai is gólt lőtt, kiütéssel jutott döntőbe a Liverpool

Szoboszlai is gólt lőtt, kiütéssel jutott döntőbe a Liverpool

Hátborzongató videón a cápa, ami a parton tép-szaggat egy krokodilt

Hátborzongató videón a cápa, ami a parton tép-szaggat egy krokodilt

Hol a leggyorsabb az internet? Melyik szolgáltató a legjobb, ha játékról van szó? Kijöttek a magyarországi sebességadatok

Hol a leggyorsabb az internet? Melyik szolgáltató a legjobb, ha játékról van szó? Kijöttek a magyarországi sebességadatok

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

Megölte a feleségét, aztán feladta magát egy fóti férfi

11 éves lányt késelt halálra a nyílt utcán egy férfi Hollandiában, gyorsan elfogták

11 éves lányt késelt halálra a nyílt utcán egy férfi Hollandiában, gyorsan elfogták

Die Welt: Ha Kickl nem tud csodát művelni, elveszti varázsát

Die Welt: Ha Kickl nem tud csodát művelni, elveszti varázsát

Az EU-s főképviselő szerint Donald Trumpnak igaza van

Az EU-s főképviselő szerint Donald Trumpnak igaza van

A címlapról ajánljuk