Fotó: A semmiből tört fel a víz a Bükkben
Időszakos karsztforrások léptek működésbe a Bükki Nemzeti Parkban. A víz gejzírszerűen tört fel a földből.
Időszakos karsztforrások léptek működésbe a Bükki Nemzeti Parkban. A víz gejzírszerűen tört fel a földből.
hvg.hu
Előfordult már, hogy azonnal vizet kezdett inni, ha valamilyen étel csípősebb volt, mint amit szeret? És jobb lett tőle? Ugye, hogy nem. Cikkünkből kiderül miért és mit kell ilyenkor inni.
Papós Tamás
Egy-két kellék és némi víz kell ezekhez a látványos, mégis nagyon egyszerű trükkökhöz, amelyet otthonában bárki ki tud próbálni.
hvg.hu
A Rajna a világ egyik olyan folyója, amely a leginkább fertőzött műanyagrészecskékkel – állapították meg svájci tudósok. A szabad szemmel nem mindig látható szennyeződés egyebek mellett azért veszélyes, mert egyes élőlényekben már kimutatható a műanyag. A Rajnából ráadásul évente több tonna műanyag kerül az Atlanti-óceánba.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Somlyódy László professzor kapta az idén az Európai Vízügyi Szövetség (EWA) legrangosabb elismerését, a Dunbar-díjat, a víz- és szennyvízkezelés tudományos, technológiai és kutatási területén elért, nemzetközi szinten is kimagasló szakmai munkájáért.
hvg.hu
Valószínűleg folyékony sós vizet találtak a Mars felszínén - jelentették be az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA magyar idő szerint hétfő délután.
hvg.hu
Ismét lecsapott az antikorrupciós hivatal Romániában. A bukaresti vízművek megkente a városvezetőket, hogy árat emelhessen. A víz már tizenötszörösébe kerül, mint 2000-ben.
hvg.hu
Előzetes letartóztatásba helyezte csütörtökön a Budaörsi Járásbíróság azt a három embert, akik a gyanú szerint egy mocsai házban és egy tatai apartmanparkban évekig méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője. Az MTI úgy tudja, hogy Galambos Lajosról, a feleségéről, valamint a zenészhez köthető apartmanparkot üzemeltető cég vezetőjéről van szó.
MTI
A szerb-macedón határ melletti településre csütörtökre virradóra mintegy 2500, a délelőtt folyamán pedig további több mint ezer migráns érkezett, ám nem tudnak továbbhaladni a nyilvántartórendszer leállása miatt. A határ mellett fekvő Presevóban se áram, se víz nincs reggel óta.
MTI
A PMFC első hazai mérkőzésének elhalasztását kérte a klubot üzemeltető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. a baranyai labdarúgó szövetségtől, mert a mérkőzésnek helyet adó stadionban nincs víz, villany és gáz – közölték szerdán.
MTI
Szokatlan megoldással próbálják megóvni a hőségben Los Angeles vízkészletét. A helyi víztározóba 96 millió fekete labdát eresztettek, amelyek a várakozások szerint visszaverik majd a napfényt, és megvédik a vizet az algásodástól, illetve a párolgástól.
hvg.hu
A hőségriadó még mindig tart, és az előrejelzések szerint vasárnapig nem várható enyhülés. Akár munkával telnek a napjaink, akár a vízparton, a Szigeten vagy más fesztiválon szórakozunk, a perzselő hőségben percek alatt leéghetünk, ami első-vagy másodfokú égési sérüléseket okozhat. Ilyenkor a napszúrás is fenyeget bennünket, de olyan kevésbé közismert, hőség okozta betegségeket is begyűjthetünk, mint a hőkollapszus vagy a hőkimerülés. – Összegyűjtöttük az 5 leggyakoribb kánikulabetegséget, és azt, ahogy hatékonyan védekezhetünk ellenük.
hvg.hu
Az előrejelzések szerint vasárnapig kitart a harmadfokú hőségriadó. A kínzó kánikulában a klíma egyre kevésbé nyújt megoldást mindenre: beáll tőle a nyakunk, begyullad a fülünk, folyik az orrunk, arról nem is beszélve, hogy használatával könnyen csillagászati villanyszámlát produkálhatunk. Legújabb tízes listánkban minden lakás- és háztípushoz ajánlunk alternatív, gyorsan, olcsón és könnyedén megvalósítható hűtési tippeket, amelyekkel nem lesz többé elviselhetetlen a hőség az otthonunkban.
hvg.hu
Soha nem volt még ilyen meleg, rengeteg víz fogy, de nem lesz vízkorlátozás.
MTI
Az augusztusi hőség idején egy köztéri kutat állítottak fel a Keleti pályaudvarnál várakozó menekülteknek.
MTI
Tom Selleck amerikai filmszínészt, az egykori Magnum-sorozat sztárját azzal vádolják, hogy két éve lop rendszeresen vizet kaliforniai birtoka számára az aszály sújtotta vidék egy nyilvános tűzcsapjából – tudósítottak a helyi lapok.
MTI
A megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitelre nem lehet elég figyelmet fordítani, különösen kánikula idején. A víz elengedhetetlen szerepet játszik szervezetünk működésében, többek között biztosítja a vérkeringést, szabályozza a vérnyomást, biztosítja az ízületek működését és a test belső hőmérsékletét. A nyári hőségben éppen ezért ajánlott naponta legalább 2, 2 és fél liter folyadékot fogyasztani. De mit tegyünk, ha már nagyon unjuk a vizet?
hvg.hu
Ásványvizet oszt a MÁV-START a főváros három főpályaudvarán és tizennégy vidéki vasútállomáson szombattól a hőségriasztás ideje alatt, 10 és 17 óra között – közölték pénteken.
MTI
A kutatók szerint a legnagyobb terhelésnek az Arab-félsziget vízbázisa van kitéve, amely több mint 60 millió ember ellátását biztosítja. A készletek tízezer évvel ezelőtt keletkeztek, jelenleg viszont a szárazabb klíma miatt gyakorlatilag nincs felszíni utánpótlásuk.
MTI
Nemcsak a felszíni közlekedést bénította meg Budapesten a délutáni felhőszakadást. Azoknak sem volt könnyű dolguk, akik valamelyik aluljáróban rekedtek. A Deák téri aluljáróban például szó szerint vízlépcsővé váltak a lejáratok, amikor fentről ömlött befelé az eső.
hvg.hu