#víz

És akkor a csapvizet is palackozva, aranyáron adjuk

Nagy dobás Mosonmagyaróváron, megsegítjük a világ adócsalóit, és kiderült, hogy az adóhatóság benézett pár fontos dolgot abban az eljárásban, mely után tönkrement a Kapuvári Húsgyár. Fennforgás van a tokaji aszú körül, ja, és lehet menni Romániába vásárolni, mert ott nincs boltzár és alacsony az áfa. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Magyaros furfang vagy mesés kincs? Eladjuk a csapvizet – jó drágán

Amikor egy mosonmagyaróvári háztartásban lehúzzák a WC-t, ugyanaz a víz folyik, mint amit Budapest egyik legdrágább kávéházában a vendégeknek felszolgálnak – poharanként 890 forintért. Amit helyben a csapból engedve isznak az óváriak, az a fővárosi Gerbaud cukrászdában 7600-szor, vagy akár húszezerszer drágább. A mosonmagyaróvári önkormányzat külön céget gründolt az értékesítésre, állítólag természeti kincsen ül a város, jöhet még a kínai export is.




Folyékony víz lehet a Marson

Régóta köztudott, hogy a Marson vízjég található, ám a Curiosity legújabb mérései alapján dán kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a vörös bolygó talajában, közel az égitest felszínéhez folyékony víz lehet.


Baj van a vízzel Kecskeméten

Vízellátási gondok vannak Kecskeméten, mert a BÁCSVÍZ Zrt. II-es vízműtelepén elromlott egy főnyomócső – közölték a katasztrófavédelemtől csütörtökön.


Akkora árverseny van, hogy olcsóbb lett a tej, mint a víz

Egy kutatás szerint az Egyesült Királyságban olcsóbb lett a tej, mint a palackos víz. Mindez annak köszönhető, hogy a nagy áruházláncok az utóbbi napokban sorozatban csökkentették áraikat, hogy így igyekezzék megőrizni pozíciójukat az egyre élesedő piaci versenyben.





Ritkán lehet látni a vizet ilyen fomában - videó

Halszemoptikának sem utolsó az az Nemzetközi Űrállomáson megörökített lebegő vízgolyó, amelyben nemcsak a felvételt készítő Reid Weiseman asztronauta tükröződik vissza, de szinte az egész helyiség, ahol a videó készült.


Pisiljen a zuhanyba, mentse meg a Földet

Egy brit egyetem diákjai arra ösztökélik társaikat, hogy takarítsanak meg vizet úgy, hogy a nap első vizelését ne a WC-n tegyék meg, hanem a zuhanyban. Így ugyanis évente több mint 720 millió liter vizet takaríthatnának meg.


Áder már nemzetbiztonsági kérdésnek tartja a vizet

A víz ma már nemcsak gazdasági, társadalmi, egészségügyi, szociális és környezetvédelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdés is - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán az S-Metalltech 98 Kft. új üzemének átadási ünnepségén Jászfényszarun.



Íme a képek a hétfő reggeli özönvízről

Hétfőn kora reggel Kőbányán megállt a 28-as és 37-es villamos a Kada utca és a Sörgyár közötti szakaszon, mert a villamossíneket elöntötte a víz. A villamos helyett pótlóbuszok viszik az utasokat a Kada utcától az Élessarokig. Képeink reggel készültek a helyszínen.



Már nem kell forralni a csapvizet Recsken

Újra iható a víz Recsken, miután a Heves megyei tiszti főorvos csütörtökön feloldotta a korlátozást. szerdán rendelték el, hogy a recski csapvizet csak forralás után szabad használni, mert a hétfőn vett ivóvízmintában colibaktérium-szennyeződést mutatott ki a vizsgálat.



Nincs már fertőzéspara, iható a víz Hevesben

Újra iható a csapvíz azon az öt Heves megyei településen, ahol az elmúlt napokban colifertőzés veszélye miatt csak forralás után fogyaszthattak ivóvizet az emberek. Parádon, Parádsasváron, Mátraballán, Mátraszentlászlón és Bodonyban volt szükség erre. Az Észak-magyarországi Regionális Vízművektől pénteken azt közölték, hogy tudomásuk szerint a környéken senki sem lett beteg colifertőzés miatt.