"Így is, úgy is a mi k... anyánkat" - vita Bajnaiékról az LMP-ben
Tudósítónk szerint már többen vannak a "függetlenségpártiak" az LMP kongresszusán.
Tudósítónk szerint már többen vannak a "függetlenségpártiak" az LMP kongresszusán.
hvg.hu
A Felvidékről kitelepített magyarok és a Magyarországról elhurcolt németek emléknapjának kijelölésről vitatkoztak utoljára a képviselők az Országgyűlés e heti második ülésnapján, amely napirend után felszólalásokkal szerdán hajnali 3 órakor ért véget.
MTI
Információink szerint a Fidesz felső vezetése is támogathatónak tartja, hogy több ponton is jelentősen módosítsák a földtörvény tervezetét. Már csak azért is, mert az előterjesztéshez több tucat változtatási javaslat érkezett a kormánypártok részéről is. Font Sándor, a mezőgazdasági bizottság elnöke azt mondta a hvg.hu-nak: meg kell nézni, a kormány által megfogalmazott célok irányába mutat-e a tervezet minden elemében.
Kósa András
Súlyosan megsérült az a férfi, akire apja támadt rá egy bozótvágóval vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyhalászon.
HavariaPress
Szabó Gréta, a budapesti Városmajori Gimnázium tanulója nyerte a kelet-közép-európai középiskolák németül tanuló diákjainak szervezett nemzetközi vitavetélkedő döntőjét pénteken Vilniusban.
MTI
Obama visszanyerte sármját, de Romney is nagyot alakított - így látta a vitát egy demokrata szurkoló.
Hevesi Flóra
Nyilvános vitára hívja Rogán Antalt, a Fidesz frakcióvezetőjét Jávor Benedek, az LMP parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, hogy részletesen megismertesse az LMP alternatív költségvetési javaslatát és tisztázza a Rogán által megfogalmazott bírálatokat - közölte az ellenzéki párt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Los Angeles Lakers sztárja a napokban rendkívül kritikus hangot ütött meg hét évvel ezelőtti keretével szemben. Közülük is kiemelte Smush Parkert, aki most válaszolt Kobe vádjaira.
hvg.hu
Mitt Romney republikánus elnökjelölt behozta hátrányát, sőt, előzni is tudott egyes, úgynevezett "csatatérállamokban" az amerikai elnökjelöltek első tévévitája nyomán - derült ki a Rasmussen Reports által pénteken nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.
MTI
A Fidesz és az MSZP is élt szabálytalan eszközökkel a korábbi parlamenti és önkormányzati választásokon is – mondta a hvg.hu-nak egy korábbi többszörös kampányfőnök Kósa Lajos kijelentésével kapcsolatban, mely szerint a szocialisták 2002-ben és 2006-ban is választási csalást követtek el.
Kósa András
Kósa András
Kovács Áron
Délkelet-Európa egyik legnagyobb vegyipari cégének, a román Oltchimnak a privatizációján az ország egyik helyi iparmágnása nyert, ám úgy tűnik, hogy nincs elegendő pénze megvenni a céget. Sajtójelentések szerint Dan Diaconescu csak politikai pályájának egyengetésére használta a megmérettetést.
hvg.hu
Az Országgyűlés szerdai ülésén kezdi meg az új Polgári törvénykönyv (Ptk.) általános vitáját a kormány expozéjával és a frakciók vezérszónoki felszólalásaival, reggel 9 órától.
MTI
Kettészakadt Magyarország egyik legnépszerűbb üdülőhelye, Orfű, miután egy befektetőcsoport wakeboard pályát építene a település egyik horgásztavára. Az ötletet támogató polgármester és képviselő-testület szerint a fejlesztés beleillik Orfű terveibe, míg a nagyszámú ellenző szerint a pálya tönkretenné a horgásztót. A reménybeli beruházó Pécs fideszes alpolgármesterének és országgyűlési képviselőjének, Nagy Csabának korábbi munkaadója.
Stemler Miklós
"Talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak" – vélekedett a tegnap esti parlamenti vitán Varga István fideszes képviselő. Kijelentéseivel máris elérte, hogy mémek tucatjait kezdjék el készíteni az interneten.
hvg.hu
Nyilvános üzengetésbe torkollt egy kínai bányaipari vállalat és észak-koreai partnereinek üzleti konfliktusa. A kínai beruházó szerdán arra figyelmeztetett, hogy Pekingnek nem kellene vállalatait észak-koreai beruházásokra ösztönöznie, saját tapasztalatát pedig "rémálomnak" nevezte.
MTI
Személyes vita állt a kedd hajnali soproni lövöldözés hátterében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
MTI
Az Országgyűlés őszi ülésszakában kezdődhet meg az elektronikus útdíjról szóló törvénytervezet parlamenti vitája - olvasható Németh Lászlóné tárcavezető Jávor Benedeknek adott írásbeli válaszában.
MTI
Egy ausztrál újság korábban leközölt éremtáblázatában mindkét korea szerepelt. Észak-koreát, mint Szemtelen-Korea tüntette fel, míg Dél-Koreát, szép-koreaként helyezték az újságba.
hvg.hu
Holger Badstuber csúszott rá Emre Can lábára edzésen. Még mérkőzésen is sárga lapot érő jelenet, tréningen meg egyenesen arcátlan. Emre nem is hagyta szó nélkül.
hvg.hu
Kórházba vittek egy másfél éves gyereket, akit egy családi vitában egyik rokona leejtett Pilisvörösváron - közölte el a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
MTI