#vita

Mit szólnak a szavazók, hogy Orbán nem áll ki vitázni?

Orbán Viktort többen is kihívták vitázni a választások előtt, ám eddig mindegyiket elutasította. A Republikon Intézet a vitával kapcsolatos attitűdöket vizsgálta legújabb elemzésében, ezek szerint a szavazók mintegy 70 százaléka úgy véli: egy, a demokráciát tiszteletben tartó miniszterelnöknek kötelessége részt venni a vitában. A Fidesz-szavazók fele is ezen a véleményen van.






Hosszú életet kíván Pelczné Gáll Ildikónak az LMP

Ertsey Katalin nyílt vitára hívta ki Pelczné Gáll Ildikót, aki szerint az ő életében már nem fog megoldódni a női politikusok alacsony számának problémája. Az LMP-s szerint a Fidesznél tudatos döntés eredménye, hogy a képviselőjelöltek 95 százaléka férfi, mert "az adott politikai közegben" a választók inkább a férfiakban bíznak.


Kiderült, mitől félnek a legjobban a dolgozók

A hazai felnőtt lakosság 14 százaléka tart attól, hogy olyan munkahelyi problémája adódik, melyet jogi úton lehet csak megoldani – derült ki a Generali 1000 fős, az internetezőkre reprezentatív kutatásából. Azonban, ha ilyen helyzetbe kerülnének, a megkérdezettek több mint fele fogadna ügyvédet saját védelmében, és 47 százaléka indítana pert.


Amerikai-indiai diplomáciai vita

Újdelhibe érkezett szombatra virradóra az Egyesült Államokból kiutasított New York-i indiai főkonzulhelyettes, Devyani Khobragade, miközben az indiai kormány viszonosságból szintén kiutasított egy amerikai diplomatát. Ugyanakkor mindkét ország jelezte, hogy ez a diplomáciai konfliktus nem veszélyezteti a két állam további viszonyát.


Mintha mi sem történt volna a józsefvárosi piacon

Bár csütörtökön még arról lehetett hallani, hogy a MÁV a villany és víz kikapcsoltatásával igyekszik ellehetetleníteni a tulajdonában lévő területen álló józsefvárosi Négy Tigris piac szerintük jogtalan működését, péntek reggel a piacon a megszokott mederben folyt az üzem. A hvg.hu munkatársa nyomát sem látta rendőröknek, MÁV-os munkatársaknak, vásárlóból viszont alig voltak a piacon. A piacot üzemeltető Komondor Kft. bíróságon támadta meg bérleti szerződés felmondását, Kocsis Máté kerületi polgármester szerint ez azonban csak hetekkel tolhatja ki a piac bezárását.




FT: Orbánéknak nem érdeke az INA eladása

Óriási fordulatot hajtott végre Orbán Viktor magyar kormányfő, amikor múlt pénteken a Mol INA-részesedésének eladását emlegette. A miniszterelnök ugyanis korábban teljes mellszélességgel állt ki a magyar vállalatok régiós terjeszkedése mellett. A Financial Times cikke szerint a kormány és Orbán állásfoglalásai ellenére sem a Mol, sem a magyar állam nem akarja eladni az INA-részesedést.






Aligha lesz Orbán-Bajnai vita

Válaszolt a Fidesz Bajnai Gordonnak, aki szerdán nyilvános vitára hívta Orbán Viktort. A párt sajtóirodája szerint az Együtt 2014 vezetőjének "ma nem Magyarország miniszterelnökével kellene vitáznia, hanem a magyar emberekkel".


Bajnai vitára hívja ki Orbán Viktort

Bajnai Gordon személyesen hívja vitára Orbán Viktort, élőben, televízióműsorban vagy bármely más médiumban, akár kormánypártiban is - írja az Együtt 2014 közleményben. Az egyesület várja az álcivilek elszámolását a plakátkampány költségeivel.


Kudarcba fulladt az uniós csúcs - nincs megegyezés

Megállapodás nélkül ért véget pénteken Brüsszelben az unió 2014 és 2020 közötti keretköltségvetéséről tartott EU-csúcstalálkozó. Sajtójelentések szerint káoszba és zűrzavarba fulladt a csúcstalálkozó vége. Orbán Viktor szerint Magyarország számára előnyösebb az, hogy nem jött létre megállapodás, mint az, hogy a csütörtök éjjel ismertetett javaslatot fogadták volna el.


Mégis lesz megegyezés az uniós költségvetésről?

A finn miniszterelnök szerint nagy nehéz a helyzet a következő uniós költségvetésről történő tárgyalásokon, mivel nagyon messze találhatóak egyes tagállamok álláspontjai. Jyrki Katainen szerint 50-60 százalék az esély a megegyezésre. David Cameron brit miniszterelnök, aki a leginkább köti az ebet a karóhoz a 2014-2020 közötti költségvetésre szánt pénzek csökkentésében viszont még mindig kevesli a javasolt "vágásokat".