Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#visszaküldött törvények

Kovács Áron Itthon

Őfelsége ellensúlya: így veszi semmibe a Fidesz Áder János vétóit

Látszólag határozottan nyesegeti a Fidesz jogalkotásának vadhajtásait Áder János, de az alaposabb elemzésből kiderül, hogy igencsak kesztyűs kézzel bánik a kormánypártokkal. Bár az államfő maga is gyakran lát alaptörvénybe ütköző rendelkezéseket, nem az Alkotmánybírósághoz küldi a törvényeket, márpedig az elnöki vétó a legtöbbször csak egy kicsit késlelteti azok hatályba lépését.

MTI Itthon

Örül Áder lépésének a Transparency International

A Transparency International Magyarország (TI) örömét fejezte ki amiatt, hogy az államfő megvétózta az információszabadságról szóló törvény módosítását – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel. Áder János a közérdekű adatközlést újraszabályozó és az agrárkamara vezetőinek összeférhetetlenségi szabályain lazító, közelmúltban elfogadott jogszabályokkal nem ért egyet.

MTI Itthon

PM: "Áder kvázi vétót emelt"

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség arra szólítja fel a Fideszt és a kormányt, hogy fejezze be a politikai szabadságjogok korlátozását és ne rombolja tovább az alkotmányos rendszert - mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

MTI Itthon

Újra elfogadták Áder visszaküldött törvényeit

Áder János köztársasági elnök észrevételeinek elfogadása után a parlament hétfőn ismét megszavazta a járások kialakításáról szóló törvényt és a több száz feleslegessé vált jogszabály megszüntetéséről szóló előterjesztést.

MTI Itthon

Áder visszaküldte, a Ház újra elfogadhatja a törvényeket

Újra elfogadhatja az Országgyűlés az államfő által legutóbb visszaküldött törvényeket, miután hétfőn az alkotmányügyi bizottság támogatta azokat a zárószavazás előtti módosító javaslatokat, amelyek rendezik a köztársasági elnök által jelzett problémákat.

Két rókatetemmel a kocsiján közlekedett Nyíregyházán egy terepjárós – videó

Két rókatetemmel a kocsiján közlekedett Nyíregyházán egy terepjárós – videó

Bekapcsolja a NASA az új űrtávcsövet: az univerzum eredetéről árulkodhat a SPHEREx 

Bekapcsolja a NASA az új űrtávcsövet: az univerzum eredetéről árulkodhat a SPHEREx 

Trump megszólalt Harry hercegről: sajnálja Meghan Markle miatt

Trump megszólalt Harry hercegről: sajnálja Meghan Markle miatt

Kocsis Máté vagyona hamarosan eléri a százmilliót, Kubatov Gábor elvált

Kocsis Máté vagyona hamarosan eléri a százmilliót, Kubatov Gábor elvált

Képeken a Los Angeles-i apokalipszis

Képeken a Los Angeles-i apokalipszis

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

A magyar TEK-esek megjelenése után az EU megnöveli katonai jelenlétét Bosznia-Hercegovinában

Turner Tibor, OTP Alapkezelő: Biztos, hogy Trump alaposan felkavarja az állóvizet

Turner Tibor, OTP Alapkezelő: Biztos, hogy Trump alaposan felkavarja az állóvizet

Újfajta telefonos csalás terjed, ha ilyen hívást kap, ne dőljön be neki – videó

Újfajta telefonos csalás terjed, ha ilyen hívást kap, ne dőljön be neki – videó

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

A címlapról ajánljuk