13-17 éves, nehéz sorsú lányokat bántalmazott egy 33 éves nő és egy 70 éves férfi
A férfi az egyik sértettet, akiről előzőleg pornográf jellegű fotókat készített, szexuálisan bántalmazta.
A férfi az egyik sértettet, akiről előzőleg pornográf jellegű fotókat készített, szexuálisan bántalmazta.
HVG
Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás kiszabását, valamint a sértettnek okozott kár megtérítését indítványozza.
HVG
Még januárban történt, hogy egy ittas férfi többször fegyverrel célzott a vele szemben intézkedő rendőrökre.
HVG
A férfi a homlokán is megvágta a szomszédját, aki kis híján életét vesztette.
HVG
Gannon Ken Van Dyke, az amerikai különleges erők katonája részt vett Maduro elfogásának megtervezésében és az akció végrehajtásában, és fogadott is rá.
HVG
Jamey Comey posztolt egy képet, amin kagylókból a „86 47” számkombináció volt kirakva. Ez a vádhatóság szerint azt jelenti, hogy meg akar szabadulni Donald Trump elnöktől.
HVG
Rongálás és közveszély okozásának vádjával áll bíróság elé az a tinédzser, aki egy bevásárlóközpontban szórakozott, majd posztolt erről a közösségi oldalán.
HVG
Néhányszor megpróbálkozott azzal is, hogy az engedély nélkül tartott szalagos álölyvét engedte ki a mozgó autójából vadászni.
HVG
A 2018 és 2022 között bűnszervezetben elkövetett csalás miatt csaknem 200 millió forintot, ingatlanokat és járműveket is lefoglaltak.
HVG
Az SPLC hivatalosan a rasszizmus és a fehér felsőbbrendűséget hirdetők ellen jött létre, illetve küzd, de közben a gyanú szerint ezzel párhuzamosan szélsőjobboldali szervezeteknek nyújtott anyagi támogatást.
HVG
Az ügyészség szerint az öngyilkosság gondolata már korábban kialakult a sértettben, de a vádlott kijelentése erősítette meg a szándékában.
HVG
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a vádlottra.
HVG
Ben Roberts-Smith tagadja a vádakat, miszerint fegyvertelen civileket ölt meg 2009 és 2012 között az afganisztáni bevetései folyamán.
HVG
A rendőr hatósági nyilvántartásokból szerzett adatokat adott át a magánnyomozóknak, akik többek között egy ügyvédnek adták tovább azokat közvetítőkön keresztül.
HVG
335 millió forint értékű vagyont koboztak el a határrendészektől.
MTI
A férfi 2024 decemberében, egy IV. kerületi lakásban ölte meg a feleségét, a szlovák rendőrök tavaly júliusban fogták el Pozsonyban. Az ügyészség „hosszú börtönbüntetés” kiszabását kezdeményezte.
HVG
Összesen 2,5 milliárd dollárban juttattak Nvidia-chipeket tartalmazó szervereket Kínába azok a személyek, akikre most lecsaptak az amerikai hatóságok.
HVG
A budapesti férfi ittasan akarta igénybe venni a korai időpont miatt még nem közlekedő kompot. Dühbe gurult.
HVG
A vádhatóság álláspontja szerint a 2024-ben friss jogosítvánnyal rendelkező nő figyelmetlen volt és ezért ütközött neki a másik autónak.
HVG