Vádat emelt egy New York-i ügyészség három személy ellen, mert a gyanú szerint illegálisan exportáltak Nvidia GPU-kat Kínába.
Mint az Engadget kifejti, az Nvidia chipjei kritikus fontosságúak lettek az AI-versenyben, melynek célja egyre komplexebb mesterségesintelligencia-modellek fejlesztése és futtatása. Ezt a folyamatot az Egyesült Államok exportkorlátozásokkal és az Nvidiával kötött nyereségmegosztási módszerekkel igyekszik szabályozni.
A most megvádolt három személyből kettő alkalmazottja, egy pedig alvállalkozója volt a Super Micro Computer nevű amerikai IT-cégnek, és állítólag egy többlépcsős folyamat révén játszották ki az exportkorlátozást.
A vád szerint hamis megrendeléseket adtak le délkelet-ázsiai cégektől Nvidia lapkákkal felszerelt szerverekre, melyeket aztán titokban Kínába szállítottak. A terv részeként egy logisztikai céget is megbíztak azzal, hogy Tajvanban csomagolja újra a szervereket, valamint hamisítsák meg a nyilvántartásokat is. Így a munkáltatóik mit sem tudtak arról, hogy valójában hová kerültek ezek a szerverek.
Könnyű a választók és a fogyasztók agyába betolakodni a mesterséges intelligenciával, ez is hozzájárult ahhoz, hogy az ágazat pillanatok alatt eljutott a dollárban is százmilliárdos üzletekig. A gyors emelkedésnek azonban csúfos zuhanás lehet a vége, aminek már számos jele látszik. Igaz, az is látszik már, hogy a döntéshozatal és a fizikai gyártás már mennyire az AI-rendszerektől függ.
Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint a három személy összesen 2,5 milliárd dollár értékben segítették szerverek illegális Kínába juttatását. A CNBC jelentése szerint a Super Micro Computer nem érintett vádlottként az ügyben, a cég részvényárfolyamának azonban nem tett jót az ügy.
Egyelőre nem ismert, hogy milyen büntetésre számíthatnak a vád alá helyezett személyek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.