Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#távoltartási szabály

MTI Itthon

A távoltartás egy éve: szülők is kérték gyerekük ellen

Elsősorban házastársak, élettársak, illetve idős szülők és gyerekeik közötti erőszakos konfliktusok miatt rendeltek el több mint hatvan esetben megelőző távoltartást a Pest megyei bíróságok a vonatkozó törvény hatályba lépése óta eltelt bő egy évben - mondta a megyei bíróság szóvivője.

hvg.hu Itthon

Erőszakoskodott hozzátartozóival, elítélték

Tíz napi elzárásra ítélte a kazincbarcikai bíróság csütörtökön azt a férfit, aki megszegte a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható, távoltartásról szóló, október elsején életbe lépett törvényt; ő az első az országban, akit ezért elítéltek.

MTI Gazdaság

Változások október elsejétől

Változik október elsejétől a lakástámogatási rendszer, a kereskedelmi törvény, életbe lép a távoltartási szabály és elindul a roma diplomásokat segítő kormányzati program - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón.

Megszűnt az LMP-frakció, Csárdi után szerdára a többiek is átültek a függetlenek közé, tízmilliókat veszít a párt

Megszűnt az LMP-frakció, Csárdi után szerdára a többiek is átültek a függetlenek közé, tízmilliókat veszít a párt

Még egy autógyárat építene Európában a BYD, és egy akkumulátorgyárról is szó van

Még egy autógyárat építene Európában a BYD, és egy akkumulátorgyárról is szó van

A Hamász szabadon enged három túszt segélyekért cserébe

A Hamász szabadon enged három túszt segélyekért cserébe

Átlátszó: Nem 10, hanem 487 köbméter olaj szivároghatott el a gárdonyi Mol-vezetékből

Átlátszó: Nem 10, hanem 487 köbméter olaj szivároghatott el a gárdonyi Mol-vezetékből

Főleg a fideszesek és a Mi Hazánk szavazói hibáztatják Ukrajnát a háborúért

Főleg a fideszesek és a Mi Hazánk szavazói hibáztatják Ukrajnát a háborúért

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

Dupla vagy semmit játszik Orbán a lengyelekkel, pedig érdeke lenne a jó viszony

Ezt okozza az emberben az 5 km-es parkrun

Ezt okozza az emberben az 5 km-es parkrun

A Hunyadi showrunnere a meztelen jelenetekről: Mindenki profi és bevállalós volt

A Hunyadi showrunnere a meztelen jelenetekről: Mindenki profi és bevállalós volt

Az EU orosz gázt ajánl a szlovák vétó ellen

Az EU orosz gázt ajánl a szlovák vétó ellen

A címlapról ajánljuk