Rekordszámú turista érkezett New York-ba 2010-ben
A turizmusért felelős New York-i hatóságok elemzése szerint rekordszámú látogató érkezett Amerika többi részéről (39 millió) és külföldről is (9,7 millió) egyaránt.
A turizmusért felelős New York-i hatóságok elemzése szerint rekordszámú látogató érkezett Amerika többi részéről (39 millió) és külföldről is (9,7 millió) egyaránt.
MTI
Több millió potenciális „örökségturistára” számíthat Győr-Moson-Sopron megye tíz települése, ha elnyeri a világörökségi címet az egykori limes, azaz a Római Birodalom határ-erődrendszerének itt futó szakasza – írta a Kisalföld
MTI
MTI
hvg.hu
Egyelőre még legfeljebb félházas karácsonyi foglaltságokat jeleznek a vidéki szállodák, és ennél alacsonyabb kihasználtság valószínűsíthető a fővárosi szállodákban, szilveszterre azonban teltházat várnak a magyarországi szállodák - közölte Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke.
MTI
Az SCD Group Zrt. idegenforgalmi portfóliója és a Hunguest Hotels Zrt. egyesítésével megalakult a Magyar Turisztikai Holding (MTH).
MTI
Csernobil, az 1986-os nukleáris katasztrófa helyszíne a mai napig tiltott terület, amelyet a jövő évben megnyitnak a turisták előtt - olvasható a Világutazó blogon.
hvg.hu
Előbb bolondnak nézték, aztán kémnek vélték Mogadishu - évtizedek óta - első turistáját, egy kanadai férfit.
MTI
Ausztriában a négy-öt csillagos szállodák több mint 80 százaléka keres alkalmazottat a szállodaszövetség (ÖHV) szerint.
MTI
A Sínai-félsziget déli régiójának kormányzó-helyettese szerint alapvetően biztonságos az üdülés, sőt a búvárkodás is Sharm el-Sheikben és környékén, viszont addig nem lehetnek teljesen nyugodtak, amíg „el nem kapják az igazi gyilkost”: a német turistanő halálát okozó cápát. A Vörös tengerben korábban még soha nem támadt emberre cápa, a múlt héten viszont a fatális incidensen kívül cápa sebesített meg súlyosan ukrán és orosz turistákat is.
Zentai Péter
Az elmúlt tizenöt év legjobb nyári idényét zárta októberben az osztrák idegenforgalmi ágazat a vendégéjszakák számát tekintve – közölte szerdán az alpesi ország statisztikai hivatala.
MTI
New York után Párizsban is hemzsegnek a rizsszem méretű ágyi poloskák (Cimex lectularius), annyira, hogy visszavethetik az idegenforgalmat, mivel a szállodák is "megkapták a magukét" a feltehetően amerikai exportból.
MTI
A polgári törvénykönyv rideg szavai szerint a temető férőhely, ahová a közegészségügy előírásai szerint temetkezni kell. Sokan mégis úgy gondolják, hogy hátborzongatóan furcsa vonzereje nemcsak a Halottak Napi megemlékezések vagy éppen Halloween idején erősödik fel.
kadarm
3,6 százalékkal több a Magyarországba látogató külföldi vendégek száma, miközben a külföldi vendégéjszakák száma alig változott. A turizmus világszerte több bevételt produkál, 2011-re a vendégszám érheti el a válság előtti szintet.
MTI
Összesen 15 európai ország (köztük hazánk) és az Egyesült Államok lakosságának utazási szokását vizsgáló - több mint 16 ezer érintett bevonásával végzett - kutatás eredményeit publikálták a napokban, az eredmény pedig azt mutatja: az utazási kedvet tekintve még nincs vége a válságnak.
kadarm
Célegyenesben van több milliárd forint vallási turisztikai beruházás, többek között a 3,5 milliárd forint összköltségű Hit és Egészség projekt.
MTI
A turizmus még nem érte el a mélypontot, az első félévben nincs nyoma a fellendülésnek, a kereskedelmi szálláshelyek első hat havi bevétele bruttó 100 milliárd forintot közelített, 1,5 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – közölte Horváth Endre, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.
MTI
Átadták a Baranyai élménykörút részeként épült a Orfűi Aquaparkot csütörtökön, a 3,2 milliárd forint összértékű, ebből 1,7 milliárd forint európai uniós forrással támogatott Baranyai élménykörút, Magyarország jelenlegi legnagyobb költségvetésű önkormányzati és civil kezdeményezésű turisztikai programja.
MTI
Egyre zavarosabb hírek érkeznek Görögországból az elmúlt napokban, hetekben. A napokban lezárult fuvarozósztrájk után most egy magát Forradalmárok Szektájának nevező szervezet kifejezetten a Görögországba érkező turistákat figyelmezteti. A városi gerillák egy nyilatkozatot is közzétettek, amelyben a turistaszezon megzavarását jelentették be, miközben magukra vállaltak egy újságíró elleni gyilkosságot is. Ugyanakkor turisták életét nem akarják kioltani - állítólag.
hvg.hu
Az év első öt hónapjában ugyan visszaesésről számoltak be az ország legnagyobb turisztikai térségeiben működő szolgáltatók, a kánikulával azonban a vendégek száma is nőtt a főbb üdülőhelyeken.
MTI
Úgy tűnik, a magyarverés címke mellé lassan fel kell vennem a szerbverés címkét is, mert szükség lehet még rá, hosszú a nyár - olvasható a Serbia Insajd blogon.
hvg.hu
Krakkó. Az utolsó európai város, ahol a kalap viselt ruhadarab, nem pedig jelmez. De sajnos Krakkó belvárosának lakóit elűzik a turisták - írja a Lengyelország ma blog szerzője
hvg.hu