A Pécsi-tó partján 1,3 milliárd forintból épült aquapark a Baranyai élménykörút névre keresztelt átfogó, a megye turisztikai vonzerejét növelő fejlesztés legnagyobb eleme, amelynek kivitelezője a ZÁÉV Zrt. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerint szükség van az ehhez hasonló fejlesztésekre, egymással versengő turisztikai beruházásokra, amelyek megteremtik további létesítmények létjogosultságát is. A politikus hangsúlyozta: a több projektből álló Baranyai élménykörút a kormány azon turisztikai elképzelését tükrözi, miszerint célszerű összefogni a fejlesztéseket. Hargitai János (Fidesz-KDNP), az élménykörút orfűi beruházásaiban érdekelt Baranya Megyei Önkormányzat közgyűlésének elnöke elmondta: a jövőbeli tervek között szerepel a fürdő egy részének téliesítése, valamint termálvízzel való ellátása, amit a közeli Magyarhertelendről ”hoznának”. A Baranyai élménykörút fejlesztésnek öt eleme van: Mecseknádasdon úgynevezett rejtőzködő borfalu, a Pécset Orfűvel és Abaligettel összekötő, hamarosan elkészülő kerékpárút, Bikalon reneszánsz élménybirtok, Orfűn az aquapark és a vízi turisztikai központ. Utóbbi létesítmény-együttest három hete adták át, s kikötőt, csónakházat, öltözőépületet, a sportolókat és a sportolni vágyó turistákat kiszolgáló pihenőházat, továbbá egy foci- és egy rekortánborítású futópályát foglal magában. Az élménykörút minden elemét már a turisztikai szezon kezdetére szerették volna átadni, az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása azonban jelentősen hátráltatta az aqupark és a kerékpárút kivitelezését. A vízi élményparknál gondot jelentett az is, hogy kevésnek bizonyult a vízhozama annak a kútnak, amelyből a medencék feltöltését tervezték. A problémát a regionális vízmű segítségével oldották meg.
Átadták az aquaparkot Orfűn
Átadták a Baranyai élménykörút részeként épült a Orfűi Aquaparkot csütörtökön, a 3,2 milliárd forint összértékű, ebből 1,7 milliárd forint európai uniós forrással támogatott Baranyai élménykörút, Magyarország jelenlegi legnagyobb költségvetésű önkormányzati és civil kezdeményezésű turisztikai programja.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.