Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#terjesztés

hvg.hu Bűnügy

Vádat emeltek a kecskeméti dizájnerdrogos banda tagjai ellen

A vád szerint piramisszerűen működő drogterjesztő hálózatot működtetett egy 49 éves békéscsabai férfi és tizenhárom társa Kecskeméten, illetve annak környékén több mint egy éven át. Egy szlovákiai személytől szereztek be olyan anyagokat, amelyek terjesztését 2012. március elsejétől törvény büntet. A dílerektől a kábítószer mellett digitális mérlegeket, sok készpénzt, valamint egyiküktől egy fegyvert is lefoglaltak.

hvg.hu Itthon

Kitakart adatok: titkolózik a Posta a Helyi Témáról

Nem árulja el a Magyar Posta Zrt., mennyiért terjeszti a Helyi Téma című ingyenes hetilapot hetente 675 ezer példányban. Az atlatszo.hu közérdekű adatigénylésének hatására kiadták az ingyenes lap kiadója, a Théma Lapkiadó Kft. és a Posta közötti szerződést, ám abból egyebek mellett a terjesztési díjra vonatkozó adatokat is kitakarták.

MTI Itthon

NEFMI: azt is büntetni kell, aki csak két embernek adja oda a drogot

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) ifjúságügyi főosztályának vezetője a Népszabadságnak úgy fogalmazott: a törvény szigorával kell fellépni mindenki ellen, aki a kábítószer terjesztésében jelen van. Téglásy Kristóf úgy vélekedett: most a dílerek egy része magát fogyasztónak feltüntetve csúszik ki a törvény kezei közül.

Zelenszkij és Tusk megegyeztek az ukrajnai lengyelek ellen elkövetett népirtás áldozatainak exhumálásáról

Zelenszkij és Tusk megegyeztek az ukrajnai lengyelek ellen elkövetett népirtás áldozatainak exhumálásáról

Nyakfűtéssel hódít az új francia luxusautó: megnéztük a DS N°8 szedánt és a gömbökön gördülő ikonikus elődjét

Nyakfűtéssel hódít az új francia luxusautó: megnéztük a DS N°8 szedánt és a gömbökön gördülő ikonikus elődjét

Elvesznek egy kedvezményt a 25 év feletti frissjogsisoktól

Elvesznek egy kedvezményt a 25 év feletti frissjogsisoktól

Elismerte a BKV, hogy az oroszok nem felújították, hanem újragyártották a 3-as metró szerelvényeit

Elismerte a BKV, hogy az oroszok nem felújították, hanem újragyártották a 3-as metró szerelvényeit

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Többeknek is megelőlegezett kegyelmet adott Joe Biden, így védve őket Trump bosszújától

Többeknek is megelőlegezett kegyelmet adott Joe Biden, így védve őket Trump bosszújától

Ezeket érdemes most beszerezni

Ezeket érdemes most beszerezni

Kirúgták a nyírcsászári óvónőt, aki nem állt át a fideszesekhez

Kirúgták a nyírcsászári óvónőt, aki nem állt át a fideszesekhez

Történelmi csúcstalálkozón tennék naggyá Európát a Patrióták Madridban

Történelmi csúcstalálkozón tennék naggyá Európát a Patrióták Madridban

A címlapról ajánljuk