Éles a homofóbtörvény, tíz méter magas szivárványos léggömböt húzott fel a Parlament elé a Háttér és az Amnesty
Így tiltakoznak és üzenik: a magyarok szabad és elfogadó országot szeretnének.
Így tiltakoznak és üzenik: a magyarok szabad és elfogadó országot szeretnének.
hvg.hu
Egy uniós felmérés szerint ide tartozik az egészségügyi ellátás, a bírósági eljárás, a menedékhelyek kialakítása, a gyermekvédelem és a pszichológiai segítség is.
"Mindig emlékezni fogunk, hogy a család az család" - áll a Barátok Közttől búcsúzó plakáton, amelyen a sorozat két férfi karakterének esküvői fotója volt látható.
hvg.hu
Hosszú készülődés után július 3-án, a Bakelitben, zárt ajtók mögött, de lelkes és népes közönség előtt rendezték meg a Drag Queen Hungaryt: a szervezők szerint így választhatták meg a lehető legbiztonságosabb körülmények között az év négy udvarhölgyét és a két királynőt, profi, illetve amatőr kategóriában. Fotósunk a helyszínen és a kulisszák mögött örökítette meg a koronáért zajló harcot az amatőr kategóriában.
hvg.hu
A Meseország mindenkié után a Micsoda család! című kötet miatt érkezett bejelentés.
hvg.hu
A szervezők azután döntöttek így, hogy betörtek és felforgatták az irodájukat. A felvonulást a miniszterelnök is ellenezte.
hvg.hu
Semjén Zsolt csütörtökön azt mondta, egy keresztény párt elnökeként nem tudja támogatni a bűnös homoszexuális életmódot. Ennek nyomán megkerestük Beer Miklós egykori váci püspököt, aki szerint az egyház egyre megértőbb a témában, de az LMBTQ-közösségnek tisztában kell lennie azzal, hogy nincsenek ugyanolyan lehetőségeik a családalapításhoz. Ettől függetlenül kártékonynak tartja, ha politikusok kisajátítják a vallást a döntéseikhez, a hívőket pedig arra ösztönzi, éljenek olyan példamutató életet, amely visszacsalogatja az embereket a hithez.
Hajnalhasadás – autonómiák egykor és most – és holnap címmel indított előadássorozatot Fábri György. A harmadik rész, amely Az egyház autonómiája és a vallás szabadsága témakörét járja körül, a hvg.hu-n is megnézhető.
hvg.hu
Szentesen, a Múzeumok Éjszakáján adott fél playback koncertet az énekes, legnagyobb slágerében némi magyarázatot adott, hogy miért is szereti Európát.
hvg.hu
Magyar LMBTQ emberek, akik úgy döntöttek, hogy a velük szemben fokozódó politikai hangulatkeltést nem tűrik tovább itthon. Emberek, akik már semmi pénzért nem jönnének haza, mert külföldön nemcsak elfogadják őket, de nemük, szexuális orientációjuk nem kérdés a munkahelyen, a bankban és az iskolában sem. Angliában, Dániában, Németországban és Ausztriában élő szivárványmenekültekkel beszélgettünk.
A harmadik hullám lecsengése után még eksztázis van, egyelőre korai lenne tanulságokról beszélni – állítja Örkény Antal, az ELTE Társadalomtudományi Karának tanára, az MTA doktora. A kutató szerint a magyar társadalomnak fel kell ismernie, hogy a kormány politikai haszonszerzésből átlépett bizonyos gazdasági és magánéleti határokat. A felborult világrendben azt viszont lehetetlenség megmondani, ki lesz a válság politikai győztese az identitáskérdésre rárepülő Fidesz és a kormányt negligáló ellenzék közül.
Megnyomhatták a központban a piros gombot, mert a kormánypárti propagandamédia hétfőn este és kedden reggel a különböző felületein egyszerre rohant ki az LMBTQ-tartalmak, valamint az érintett szexuális kisebbségek jogait védő civil szervezetek, emberek ellen. Az össztűzben mindenki megkapja a magáét: Soros György, a filmipar, a TikTok, a civilek és az egyszeri Facebook-felhasználók is. Közben hiába elfogadó a magyar társadalom nagy része, egy hangos homofób kisebbséget bátorít a kormány propagandája. És nem látszik, hol a határ.
Czeglédi Fanni
Czeglédi Fanni
Csatlós Hanna
Vándor Éva
„A beszélgetés jót tesz” néven magányos embereknek indítottak segélyvonalat Bécsben. A több szervezet együttműködésében megvalósuló kezdeményezésben először harminc operátor dolgozik, a szolgáltatás török nyelven is elérhető. Tervben van a bosnyák, szerb és horvát verzió is.
hvg.hu
Ne várjuk azt, hogy élhetőbb társadalomban éljünk, amíg romanticizáljuk az eltorzult arccal buzizó szurkolók viselkedését. A mai magyar béközép nem reprezentálja a társadalmat, és ezt külföldön mindenki észreveszi, csak nekünk nem sikerül. Vélemény.
A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) kutatása szerint a mozgáskorlátozott egyetemi hallgatók továbbra is komoly akadályokkal szembesülnek tanulmányaik során. Bár az elmúlt évtizedben általánosan javult a fogyatékossággal élő hallgatók felsőoktatási helyzete, a javulás nem egyenletes.
hvg.hu
A brit királyi udvar a legfrissebb pénzügyi jelentésében elismerte, hogy nem eléggé sokszínű.
hvg.hu
A Szivárványcsaládokért Alapítványnál szívesen látták volna a müncheni aréna kivilágítását, de nem azért, hogy legyőzzék a másik felet, hanem azok miatt a gyerekek miatt, akiket a nemrégiben elfogadott törvény védtelenül hagy.
hvg.hu
Összegyűjtöttük, mekkora az ellenállás a kirekesztő jogszabállyal szemben.
Mérföldkőhöz érkezett a több évtizedes gyerekműsor.
hvg.hu
Először hárította a felkérést, de aztán a meglévő himnuszt hangszerelte újra. Készült imázsfilm is.
hvg.hu