Készül az új randiapp, ahova az oltásellenesek regisztrálhatnak
Egy hasonló próbálkozást már kisöpört oldaláról az Apple. Valószínűleg ez is erre a sorsra jut.
Egy hasonló próbálkozást már kisöpört oldaláról az Apple. Valószínűleg ez is erre a sorsra jut.
hvg.hu
„A beszélgetés jót tesz” néven magányos embereknek indítottak segélyvonalat Bécsben. A több szervezet együttműködésében megvalósuló kezdeményezésben először harminc operátor dolgozik, a szolgáltatás török nyelven is elérhető. Tervben van a bosnyák, szerb és horvát verzió is.
hvg.hu
Idén két évfordulót is ünnepel Bridget Jones – feltehetően sok alkohollal és nem kevés számvetéssel. Huszonöt éve jelent meg Helen Fielding elképesztő sikert arató könyve, húsz éve pedig az első Bridget Jones-film. Mitől volt forradalmi a harmincas szingli karaktere a kilencvenes években, és mit kínálhat most, több évtizeddel később Bridget Jones az egyedülállóknak? Az első filmet ma már egészen biztosan nem lehetne megcsinálni, de ha nem készült volna el, sokkal kevesebbet tudnánk a kilencvenes évekről.
Vándor Éva
Czeglédi Fanni
Itt most nem számít, hogy a kosarat jobbra vagy balra húzza-e valaki.
hvg.hu
A színésznő a Vogue brit kiadásának beszélt arról, hogy miként élte meg a magánéletére nehezedő társadalmi nyomást.
hvg.hu
Járványszerűen terjedő szingliség, válások mindenütt, apadó gyermekvállalási kedv. Ha a család mint közösség változásairól van szó, rendre megszületik a morális pánik. Minimum a nemzet, de leginkább az emberiség halálát látjuk minden „újabb” társadalmi trendben. Holott a családi együttélés terén az emberiség szinte már mindent (is) kipróbált.
Erste Bank .
Országosan több mint 200 ezer él szingliként, és a közhiedelemmel ellentétben több köztük a férfi.
HVG
Keresztbe tett ujjakkal várja a világ, hogy a volt álompár ismét egymásra találjon.
hvg.hu
2000 szinglit kérdeztek arról, mi az, ami miatt dugába dőlhet egy randi és esély sincs az ismétlésre. A listával sokunk egyet ért.
hvg.hu
Mark Darcy halott. A modern popirodalom legdögösebb pasija, az " úgy, ahogy van tökéletes" Mark Darcy halott. És ennek örülünk. Elolvastuk a Bridget Jones harmadik részét.
Kocsis Andrea
Minden évben elkészülnek azok a listák az Egyesült Államokban, melyek a különböző szempontok szerinti legjobb városokat rangsorolják. A listákon megjelennek azok a városok is, ahol a legnagyobb arányban élnek szinglik. De miért élnek ennyien egyedül ezekben a városokban?
hvg.hu
Minden korábbinál több a szingli Kínában: ők tipikus egyedülálló fiatalok vagy középkorú férfiak, akik főleg az ország déli részén élnek – derül ki a hétfői Szinglik Napja alkalmából összegyűjtött statisztikákból. Az egyedülállók számát 220-250 millióra teszik, a legtöbben, körülbelül 180 millióan a 18 és 43 év közötti korosztály körében vannak.
MTI
Ha gazdag vagy, akkor meg fogsz házasodni, és még gazdagabb leszel. Ha szegény vagy, akkor szingli és szegény maradsz. Legalábbis az Egyesült Államokban ez a jellemző.
hvg.hu
Ha társ nélkül utazik, felére tornázhatja le a szoba árát egy új rendszernek köszönhetően, de az ingyenes szállás is létező opció.
hvg.hu
Ha szakítás után van, csalódott, szomorú, de a fizetése legalább időben megérkezett, utazzon el. A BBC öt úti célt ajánl biztos megoldásként. Ha más nem, álmodozásra kiváló.
hvg.hu
Nyilvánosságra hozta a kiadó a készülő új Bridget Jones-könyv címét. A sikeres széria harmadik darabja Bridget Jones: Mad About the Boy címmel lát majd napvilágot októberben.
MTI
Ismerkedős metrókocsi járhat hetente egyszer Prágában. A cseh főváros közlekedési vállalata felmérést készít arról, mit szólnak az ötlethez az utasok – írja az Indóház.hu.
hvg.hu
Randira hívnánk valamelyik facebookos ismerősünket? Akkor bizony nem árt, ha tudjuk, milyen kapcsolatban él. Erre kínál egyszerű megoldást egy ügyes szolgáltatás.
hvg.hu
George Clooney pénteken hivatalosan is bejelentette, hogy szakított olasz modell barátnőjével. Az ok: Elisabetta Canalis házasságra és gyerekekre vágyott. Clooney nem.
Lukács Andrea
Ingyenes múzeumjegyet kaptak szombaton és vasárnap ajándékba az olasz szerelmesek. A február 14-i Bálint-napot viszont egyre inkább háttérbe szorítja az ezt követő Szent Faustino, a szinglik oltalmazójának ünnepe.
MTI