Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#sziget fesztivál

Csatári Flóra Dóra Itthon

20 millióba kerül és fél évig is eltarthat visszazöldíteni a Hajógyárit a Sziget Fesztivál után

Két év kihagyás után, egy extra száraz nyáron tért vissza a Sziget a Hajógyári-szigetre, ahol a fesztivál után komoly füvesítés vált szükségessé. A fesztivált szervező cég erre több mint 20 milliót költ, de úgy tűnik, hogy a füvesítésnek Magyarország egyik legnagyobb kutyás közössége számára is jelentős ára van: 30 ezer négyzetméternyi területet egészen jövő tavaszig nem kapnak vissza a sétáltatók a tervek szerint.

hvg.hu Élet+Stílus

Már megint át kell verekedniük magukat a nőknek a sztereotípiákon

Miniszterelnökként ne italozzanak a barátaikkal, egyetem helyett meg inkább alapítsanak családot. Erős hónap volt az augusztus abban az értelemben, hogy egyes előítéleteket sikerült megdönteni, mások viszont kaptak némi konzervatív hátszelet. Az Állami Számvevőszék hírhedt jelentésén kívül már csak az augusztus 20-i tűzijáték körüli cirkusz borzolta jobban a kedélyeket – még szerencse, hogy voltak remek koncertek és filmek, amelyek segítettek lehiggadni. Ha egy szigeten nyaralva, a világtól elzártan töltötte az elmúlt egy hónapot, akkor zárkózzon fel cikkekkel a hvg.hu Kultúra és Élet+Stílus rovatának augusztusi válogatásából.

Nagy Iván László - Bokros Dorottya - Kacskovics Mihály Béla Élet+Stílus

Ezt tette velem hat nap alatt a Sziget - egy fesztivál vérnyomásmérővel és Covid-teszttel

Hat nap tömény buli munka mellett? Nagy Iván László úgy tolta végig a Szigetet, hogy mellette folyamatosan forgatott, írt és mesélt nekünk arról, milyen volt két év kihagyás után visszatérni egy olyan fesztiválra, ahová szinte hazajár. De milyen állapotban élte túl a hat napot? Milyen is egy fesztivál 2022-ben? Videónaplónkból ez is kiderül.

Nagyítás

Így láttuk mi az idei Szigetet – képgaléria

Két év kihagyás után rendezték meg újra a Sziget Fesztivált, a hatnapos esemény legjobb pillanataiból válogattunk a HVG fotóriportereinek képeiből. Reviczky Zsolt, Túry Gergely, Vaszkó Angéla és Veres Viktor felvételei.

Nagy Iván László - Bokros Dorottya - Kacskovics Mihály Béla Kult

Túlélni a Szigetet - fesztiválvlog a hvg.hu-n hamarosan!

Mit tesz az emberrel egy hét a Szigeten? Mi ezt kérdeztük, kollégánk, Nagy Iván László pedig nap mint nap válaszolt. Hamarosan érkezik videónk, amiben összefoglaljuk, milyen a világjárvány után egy hetet eltölteni a Szabadság Szigetén.

1 2 3 4 5 6 7
25
Megszületett Elon Musk 14. gyereke

Megszületett Elon Musk 14. gyereke

Esztergomi robbantás: kártérítési pert indított a TEK ellen az akcióban elhunyt kommandós családja

Esztergomi robbantás: kártérítési pert indított a TEK ellen az akcióban elhunyt kommandós családja

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Népszavazáson utasították el a svájciak, hogy szigorítsák a károsanyag-kibocsátást az országban

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Itt a vége: kikapcsolja a reklámblokkolókat a Chrome böngésző

Itt a vége: kikapcsolja a reklámblokkolókat a Chrome böngésző

Busz ütközött két autóval az Üllői úton, több fa is kidőlt

Busz ütközött két autóval az Üllői úton, több fa is kidőlt

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Álcázás nélkül bukkant fel a Tesla legfontosabb újdonsága, a frissített Model Y – képek

Meghalt Borisz Szpasszkij, a sakktörténelem egyik leghíresebb játékosa

Meghalt Borisz Szpasszkij, a sakktörténelem egyik leghíresebb játékosa

A Hold kukázva, irány a Mars? Mi lesz Trump ígéretéből, már 2028-ban emberek mehetnek a vörös bolygóra?

A Hold kukázva, irány a Mars? Mi lesz Trump ígéretéből, már 2028-ban emberek mehetnek a vörös bolygóra?

A címlapról ajánljuk