Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szénmonoxid-mérgezés

hvg.hu Gazdaság

Központosított kéményseprés: háromszor annyi haláleset

A gáztüzelésű kémények gyakoribb ellenőrzését sürgeti a Kéményseprők Országos Szakszervezete. Az érdekvédők azután fogalmazták meg közleményüket, hogy tegnap két 9 éves kislány halt meg szénmonoxid-mérgezésben a Pest megyei Szadán.

hvg.hu Gazdaság

Meglesz, csak halasztódik a kéményseprés államosítása

Pintér Sándor belügyminiszter az év elején azzal indokolta az új elképzelést, vagyis, hogy az állam a piac 80-90 százalékát átveszi, hogy a kéményseprő-ipari közszolgáltatásban jelentkező zavarok az ellátásban bizonytalanságot okoznak, és ezzel tűz-, illetve életveszély kockázatát eredményezik. Azóta pihentetve volt az ügy, de most kiderült: halasztják az államosítást

hvg.hu/MTI Itthon

Nyolc gyerek szén-monoxid-mérgezést kapott egy budai oviban

Több gyereket is kórházba vittek szén-monoxid-mérgezéssel Budapesten egy I. kerületi óvodából péntek délután - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A mérgezés csak enyhe volt, senki sem lett rosszul, azért hívták ki a mentőket, mert jelzett a szén-monoxid-érzékelő.

1 2
Az amerikai törvények több kiskaput hagynak Trumpnak a vámok tetszés szerinti emelésére

Az amerikai törvények több kiskaput hagynak Trumpnak a vámok tetszés szerinti emelésére

Száznál is több dolgozóját építi le Egerben az autóipari beszállító

Száznál is több dolgozóját építi le Egerben az autóipari beszállító

OMSZ: komoly fennakadás volt kedden a mentésirányítási rendszerben

OMSZ: komoly fennakadás volt kedden a mentésirányítási rendszerben

Fejbe lőttek Szombathelyen egy autón fekvő macskát

Fejbe lőttek Szombathelyen egy autón fekvő macskát

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Elképesztő Lanciába botlottunk, körbefotóztuk a szuperritka közúti szörnyeteget

Óriásit zuhantak a beruházások 2024 negyedik negyedévében is

Óriásit zuhantak a beruházások 2024 negyedik negyedévében is

Hetvenéves traktor és egy harmincéves Golf ütközött Zsédenynél

Hetvenéves traktor és egy harmincéves Golf ütközött Zsédenynél

Kitalált valamit a Lego, és ez komoly hatással lehet a környezetre

Kitalált valamit a Lego, és ez komoly hatással lehet a környezetre

Kukkolás a nyílt színen: mihez kezdjünk Bianca Censori meztelen testével?

Kukkolás a nyílt színen: mihez kezdjünk Bianca Censori meztelen testével?

A címlapról ajánljuk