Stressz hatására valóban megőszülhetünk
A túl sok stressz hatására adrenalin termelődik a szervezetünkben, amely hosszú távon a haj őszülését, sőt súlyosabb esetekben akár rákot is okozhat – állítják amerikai kutatók.
A túl sok stressz hatására adrenalin termelődik a szervezetünkben, amely hosszú távon a haj őszülését, sőt súlyosabb esetekben akár rákot is okozhat – állítják amerikai kutatók.
Medipress
A sressz öregít, mind genetikailag, mind pedig a sejtek szintjén. Persze ezúttal is igaz, hogy magunkhoz ragadhatjuk az irányítást, ha kellően elszántak vagyunk. Dean Ornish amerikai belgyógyász professzor legújabb könyvében ehhez is nyújt segítséget.
hvg.hu
Hosszan tartó hatással lehet a magzatra az, ha az édesanyja stresszes – állapították meg német kutatók. A szakemberek a stresszhormonok egyik receptorának biológiai változását tapasztalták magzatoknál, amikor az anya erős stressznek volt kitéve, például egy erőszakos partner miatt. Emiatt később előfordulhat, hogy a gyermek nem reagál majd megfelelően az őt érő stresszre.
MTI
Ma már tudjuk, hogy a testet és a leket nem lehet különválasztani, sőt az a szemlélet is már a múlté, miszerint szétválasztható az öröklés és a környezet hatásai. Nem mindegy tehát, milyen feltételek között töltjük mindennapjainkat. Az állandó, kezeletlen stressz például olyan nyavalyákat hozhat elő, amelyre más esetben nem sok esélyünk lenne. Íme néhány paansz, amely a stressz számlájára írható.
hvg.hu
Talán nem lepi meg a városlakókat egy most közzétett tanulmány eredménye: a nagyvárosi lét árthat az ember mentális egészségének.
MTI
Az anyák délután hat körül érzik magukat a leghajszoltabbnak - derítette ki egy brit felmérés. A felmérés során kétezer anyát faggattak ki a kérdezőbiztosok, akik a legstresszesebb napszakokat próbálták feltérképezni – írja a The Daily Telegraph.
hvg.hu
Egy amerikai apa hiperaktív lánya nem tudott a szokásos altatódalokra elaludni, ezért a férfi gondolt egyet és nekiállt rímeket fabrikálni – nem a legkedvesebb fajtából. Ezzel egy új divathullám vette kezdetét.
life-style.hu
A tudósok arra figyelmeztetnek, hogy a túl sok kávéfogyasztás hallucinációhoz is vezethet. Akár már napi öt csésze fekete esetében tapasztalhatjuk, hogy valójában nem létező hangokat hallunk.
Medipress
A szívbetegség vezető halálok Európában. Hatvanöt felett a kockázat még nagyobb, a szívbetegségben meghalt betegek nyolcvan százaléka hatvanöt éven felüli. A statisztika lehangoló, de ne csüggedjünk, mert megelezőssel csökkenthetjük a kockázatokat.
Medipress
Medipress
hvg.hu
A nagy nyomás alatt élő emberek számára jó hatással lehet napi 45 perc szundítás, mert csökkenti a vérnyomást, és megvédi a szívüket – állítja egy új tanulmány.
Medipress
A munkavállalók átlagosan 29 perc alatt érnek be munkahelyükre, ám 23 százalékuk több mint háromnegyed órát utazik - derül ki egy friss felmérésből. Az utazás során a fő stresszforrást a rosszul vezető autósok jelentik számukra.
hvg.hu
A gould amandina egy színpompás ausztráliai pinty. A feje lehet fekete, vörös vagy ritkán sárga színű. A tojó legszívesebben olyan partnert választ, amelynek tollazata az övével megegyezik, a kevert színű párok utódai ugyanis 40-80 százalékkal nagyobb valószínűséggel pusztulnak el.
MTI
A munkahét legstresszesebb időpontja: kedd, délelőtt 10 óra - erre jutottak egy brit tanulmány szerzői.
MTI
A stressz a madarakra is hatással van. Sőt, amennyiben a japánfürjeket stressz éri, azt továbbadják utódjaiknak is - derítették ki osztrák és francia kutatók.
MTI
Egy diagnózis eredményére várakozva nagyobb a páciensek szorongásának és stresszének szintje, mint annak tudatában, hogy súlyos betegségük van - állapították meg amerikai kutatók kis méretű tanulmányukban.
MTI
A nagyobb stresszel járó munkát végző nők nagyobb valószínűséggel szenvednek el szívrohamot, szélütést vagy érelzáródást, mint a kevésbé stresszes munkakörben dolgozók - állapították meg tanulmányukban amerikai kutatók.
MTI
Melyek azok a szakmák, amelyek a legnagyobb lelki megterheléssel járnak? Az egyik álláskeresési trendekkel is foglalkozó amerikai oldal összeállította tízes listáját a legstresszesebb foglalkozásokról.
hvg.hu
Noha 2008-tól a munkavédelmi törvénybe beemelték a pszichoszociális kockázati tényezők kezelésének munkáltatói feladatát, a munkaadók csekély hányada térképezi fel és javítja szervezetét ebből a szempontból, pedig e veszélyek következményeként a dolgozók tömegénél válaszreakcióként stressz, munkabaleset és pszichoszomatikus megbetegedések jelennek meg. Ráadásul a túlzott stressz a teljesítményre is negatívan hat.
unknown
A cégvezetők harminc százaléka úgy érzi, hogy idén jóval több stressz érte munkahelyén, mint egy évvel korábban - derül ki egy amerikai felmérésből.
hvg.hu
Túlhajszolt életet élnek az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kivonuló dolgozói, több mint negyedük elhízott - derült ki a mentősök körében két évvel ezelőtt végzett, a közelmúltban véglegesen kiértékelt felmérésből, amelynek készítői a gyakoribb szűrővizsgálatokban és a mentődolgozókról való gondoskodás magasabb fokában látják egészségi állapotuk javulásának jövőbeni lehetőségét.
MTI