#sérv

Nemzetközi élvonalban a hazai sérvsebészet

A sérv egy sokakat érintő, kellemetlen elváltozás, ami a megfelelő kezelés hiányában akár életveszélyes állapottá is válhat. Ezért érdemes időben orvoshoz fordulni, hiszen a korai felismerés, a modern és biztonságos sebészeti eljárások, valamint a szakszerű utógondozás együtt garantálja a tartós gyógyulást. A Wáberer Medical Center sérvsebész szakorvosaival, Dr. Hidas Tamással és Dr. Czeller Dániellel beszélgettünk.




„Olyan erős volt a fájdalom, hogy a mosdóba is négykézláb jutottam el” – gerincsérvesnek lenni Magyarországon

A krónikus stressz miatt is van ma annyi porckorongsérves tünet, amire a mozgás lenne a legjobb ellenszer – mondja Bene Máté gerincspecialista gyógytornász. A több sebből is vérző egészségügy hatékonysági rátáinak nagy szerencséje, hogy az ilyen elváltozások tünetei legtöbbször pár hét alatt elmúlnak. Habár a sérv szerencsés esetben nem vagy alig okoz panaszt, van, hogy pokolian fáj; cikkünkben érintettek mondják el, hogyan épültek fel belőle, Jeszenszky Dezső gerincsebész-professzort, az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatóját pedig a betegség hátteréről kérdeztük, és arról, miért kell(ene) körültekintően mérlegelni a műtét lehetőségét.