Új formában folytatja a Schwab Richárd által alapított rákkutató cég
Egy nemzetközi vállalatot hoznak létre, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
Egy nemzetközi vállalatot hoznak létre, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van.
HVG
Túlvállalta magát a jegybanki Pallas Athéné alapítvány, amikor 2019-ben kétmilliárd forintot fektetett az innovatív magánegészségügyi szolgáltatóba, a Mind Klinikába – súlyos veszteség lett a vége. Az efféle, startup típusú, rizikós befektetésekre kétségkívül nagy szükség van, adott esetben közpénzből is, egy központi bank esetében azonban enyhén szólva is szereptévesztés. Főleg úgy, hogy a klinikabiznisz Matolcsy György MNB-elnöki regnálása alatt egyáltalán nem volt átlátható és kontrollálható.
A felcsúti mágnás érdekeltsége az MNB Alapítványhoz köthető alap tulajdonrészét vásárolta ki.
Egészségesebbek lennének-e a magyarok, ha a kormány inkább edukációra költené a propagandára elégedett milliárdokat? Melyik párt vállalná fel, hogy a túlsúlyos emberek fizessenek magasabb tb-járulékot, ha a magyarok 60 százaléka el van hízva? Lehet-e szegényen is egészségesen élni? A Kösz, jól legújabb adásában Schwab Richárd és Zacher Gábor volt Bánhalmi Kata vendége, és korántsem értettek mindenben egyet.
HVG
Az áldozat nyugdíja negyedét a „csodaszerre” költötte.
HVG
Bár Schwab ma már csak orvosként dolgozik a Mind Klinikán, korábban tulajdonos is volt, és környékén feltűntek nemcsak az MNB-alapítványok, hanem Matolcsy Ádám körei is.
Néha úgy tűnik, Schwab Richárd vallási vezető, akit ezrek követnek, vállalva a szigorú életmódtanácsokat. A belgyógyász-gasztroenterológus saját bevallása szerint a legtöbb bírálatot az alkoholtilalom miatt kapja. Életmódváltó programja, amelyet közösségével országszerte hirdetnek, a nyitott, szabálykövető és érzelmileg stabil emberek között nagyon sikeres. Bár ők nincsenek túl sokan Magyarországon, Schwab társadalmi hatást akar kiváltani, és azt mondja, ha valaki tartja a szabályokat, „tálcán jön” a jó életminőség. HVG-Portré.
Hogyan változtathatunk az életmódunkon anélkül, hogy néhány hét alatt feladnánk? Miért káros, ha végletekben gondolkozunk? Belefér a kiegyensúlyozott táplálkozásba a sütemény? Miként segíthet a környezet abban, hogy változtassunk rossz szokásainkon? Erről beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában, amelyben a HaverVagy! közösséget is bemutatjuk.
HVG
Az orvos hangját és képmását úgy használták fel, mintha Friderikusz Sándor kérdésére válaszolna.
hvg.hu
Nem kevés egészségügyi előnye van az alkoholmentesen töltött időszakoknak, így a száraz novembernek is, de leginkább akkor, ha ésszel csináljuk: nem jó, ha egy hónapig fantát, kólát, cukros limonádékat iszunk alternatívaként, ahogy az sem, ha kiadós ivászattal vetünk véget az absztinenciának. Schwab Richárd gasztroenterológussal, Sztankovics Márta dietetikussal és Farkas Fruzsina sommelier-vel beszélgettünk.
A böjt csodálatos gyógymód, fizikailag és mentálisan is képes „újraindítani” bennünket. Ez lesz az alapvetésünk ezen a tudományos háttérrel megtámogatott személyes utazáson, amely során 72 órát csináltam végig az úgynevezett vízböjt állapotában, dr. Schwab Richárd gasztroenterológus, belgyógyász szakkomentálásával.
Mi lenne, ha azt mondanánk, hogy azok az emberek, akik már attól is híznak, hogy ránéznek egy salátára, evolúciós sikertermékek? Vagy ha arról beszélnénk, hogy a kalóriahiány, az időszakos böjtölés akár élethosszabbító hatású is lehet? A táplálkozásunkkal, a fogyással, az alkoholfogyasztással kapcsolatos viszonyunkat és gondolkodásunkat huzalozzuk újra Schwab Richárd belgyógyásszal, gasztroenterológussal.