Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rádió

hvg.hu Kult

Iványi Gáborék rádiót indítanak

Közösségi, közösségépítő rádiót tervez az Oltalom Karitatív Egyesület. Azt mondják, nem akarnak konkurálni a Klubrádióval vagy a Civil Rádióval, és nem szeretnének olyasmibe belecsúszni, mint amit a Hit Gyülekezete művelt.

1 2 3 4 5 6 7
18
Találtak egy idegen bolygót, és olyan erős szél fúj rajta, amilyenhez foghatót még soha nem láttak a kutatók

Az agyban, a májban és a vesében is felhalmozódik a mikroműanyag, az agynál a legnagyobb a baj

Több milliárd forint állami hitelhez jutott Hernádiék alig 3 hónapja alakult érdekeltsége

Talárt nem visznek, de nem hagyják magukat megfélemlíteni – így készülnek az utcára vonulni a bírák

„Ha egy tanár jót akar a gyerekeknek és  magának, akkor csalni fog” – mit kezdenek a pedagógusok az osztályzott kompetenciamérésekkel?

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

A nagy cégek vezetői köszönik a pénzt, de nem veszik meg a kormány optimizmusát

Váradi Péter: A magyar egészségügy négy nagy baja

The Times: Ha Putyin lerohanná Lettországot, a Fehér Ház nyugodtan mondhatná, hogy Riga az agresszor, az ásványkincseket meg felosztják

A címlapról ajánljuk