Merjek-e "terápiás" alkalmazáshoz fordulni pszichológus helyett vagy mellett?
A nap minden szakában elérhető, és lényegesen olcsóbb, mint egy valódi terapeuta. De képes-e egy chatbot pótolni egy hús-vér szakember segítségét?
A nap minden szakában elérhető, és lényegesen olcsóbb, mint egy valódi terapeuta. De képes-e egy chatbot pótolni egy hús-vér szakember segítségét?
Bár sokáig tabuként kezelték, ma már elfogadott és gyakori dolog, hogy valaki pszichológushoz vagy más terapeutához fordul. Az, hogy ez kinél mikor következik be, változó, ahogy az is, hogy kinek milyen típusú és hosszúságú terápia válik be. Egy biztos: ha úgy érezzük, segítséget kell kérnünk, nem érdemes habozni.
Remotiv
A tanúk részletesen elmondták a bíróságon, mi történt a tragédia estéjén a Lecke utcai társasházban. Sz. Szilárd azt üvöltözte, hogy egyre több ember tűnik el a házból, és „mind benne vagytok!”. A férfi szerint ő nem ölt, csak védte magát. A bíróság szerint továbbra is szükséges a kényszergyógykezelése.
A Baumann Péter megölésével vádolt Sz. Szilárdról mást gondolnak az IMEI-ben, és mást az igazságügyi pszichiátriai szakértők. Sz. Szilárd szerint az egész ügy arra megy ki, hogy rábizonyítsák, szándékosan támadt rá a rendőrökre.
Megosztó és fontos kérdés, hogy mikortól és hogyan vezessük be a gyerekeket a digitális világba. Kikerülni gyakorlatilag nem lehet a képernyőt, ugyanakkor nagyon fontos, hogy szülőként mennyire vagyunk tudatosak a témával kapcsolatban. Két szakértő segítségét kértük, hogy megtudjuk, ha már mesét néz az óvodás gyerek, az hogyan válhat aktív és hasznos időtöltéssé.
JimJam
Az élet egyre több területére érkezik meg a mesterséges intelligencia, esetenként – egyelőre csak Amerikában – már a bírói döntésekbe is bevonják. De vajon elfogulatlanabb a gép, mint az ember? Vagy hasonlóan viselkedik, mert emberek tanították emberi adatokon? Mit tehet a pszichológia az MI tökéletesítésében? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Kekecs Zoltán, az ELTE adjunktusa.
hvg.hu
A mentális betegségekkel küzdő embereken szeretne segíteni egy francia startup, a Callyope fejlesztése. Ez nem más, mint egy távoli betegmegfigyelő platform, mely mások mellet a skizofréniában és bipoláris zavarban szenvedő embereknek nyújthat segítséget.
hvg.hu
A gyerekek telefonfüggősége, az idősek történelmi félelmei, a közösségi média képernyőhöz szögező mechanizmusai – csupa olyan tényező, amelyek a fogékonyaknál lelki bajokat okozhatnak az újabb közel-keleti válság napjaiban.
Munkahelyet váltani kicsit olyan, mintha útelágazáshoz érnénk. Dönteni kell: jobbra vagy balra induljunk tovább? Ha nem könnyű a döntés, esetleg hosszúra nyúlik a dilemma, vagy más miatt késlekedünk, könnyen sodródhatunk bele egyfajta depresszív spirálba. Lauter Adrienn tanácsadó szakpszichológust kérdeztük a témában, hogy milyen megküzdési stratégiákat ajánl ezekre az esetekre.
Remotiv
1903. augusztus 28-án született Bruno Bettelheim osztrák-amerikai pszichológus, aki szerint tökéletes szülő nincs.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Százhúsz éve, 1903. augusztus 28-án született Bruno Bettelheim osztrák-amerikai pszichológus, aki az „elég jó szülő” fogalmát bevezette a lélektanba.
MTI
A momentumos képviselő szerint a legtöbb ellenzéki politikus megtapasztalja, milyen folyamatos gyűlölet- és lejáratókampányok célkeresztjében lenni.
hvg.hu
A pszichológus szerint a kamaszkor arra lett kitalálva, hogy sok konfliktus legyen benne.
HVG
Ukrajnában a háborús pusztítást nemcsak holttestekben és földig rombolt épületekben lehet mérni: az ukránok súlyos lelki sebeket is szereztek, amiket a szakemberek szerint még évekig nem fognak kiheverni. A Deutsche Welle tudósítója a Kijev megyei Borogyankába látogatott, ahol az épületek 80 százaléka elpusztult, és ahol a becslések szerint még ennél is magasabb azoknak a lakosoknak az aránya, akik pszichológus segítségére szorulnak.
Deutsche Welle
A gyerekek körében is zavart okozhatott a sok, számukra értelmezhetetlen, de nem kikerülhető kampányüzenet, és ők is átvehetik a választások után a szüleik esetleges szorongását, félelmeit. Szél Dávid pszichológus úgy véli, legfontosabb számukra a folytonosság és a biztonság – szülőként erre kell törekednünk, és ehhez sokat kell beszélgetni velük.
Nem egészségügyi ellátásról, pszichoterápiáról van szó, hanem „segítő és támogató beszélgetésről”.
hvg.hu
Nemrég egy szinte kamaszkorú magyar Youtube-videóssal kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy részt vett egy gyermekkorú lány netes vetkőztetésében. De nem kell ehhez népszerű vloggernek lenni, a gyerekek sokszor egymást rántják a zaklató szerepébe, családi háttértől, közegtől függetlenül bárkiből lehet társtettes, ha rossz társaságba kerül. Jeleket azonban az áldozatok és a bántalmazók is adnak – a szülők feladata pedig az, hogy ezeket észrevegyék és a problémát kezeljék – mondta lapunknak Bojti Andrea, klinikai gyermek- és ifjúságpszichológus.
Az sem érdekli, ha börtönbe kerül emiatt.
hvg.hu
11 éve segíti a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron felkészülését Faludi Viktória pszichológus, aki a HVG-nek azt mondta, a sportolónak a legnagyobb pofon a két évvel ezelőtti, Budapesten rendezett világbajnokságon elszenvedett vereség volt. A 16 közé kerülésért vívott harcban a japán versenyző legyőzte, de ez a kudarc kellett ahhoz, hogy később nyerni tudjon. Másokkal is dolgozik, akik inkább titkolják ezt. Portré.