Legalizálták az aktív eutanáziát Új-Zélandon
A törvény egy korábbi népszavazás eredménye: akkor az eutanázia bevezetését a szavazópolgárok több mint 65 százaléka támogatta.
A törvény egy korábbi népszavazás eredménye: akkor az eutanázia bevezetését a szavazópolgárok több mint 65 százaléka támogatta.
MTI
A hálapénz tilalmát az orvosok esetében jelentős béremelés kompenzálta, ellentétben a szakdolgozókkal, akikre viszont ugyanúgy vonatkozik a tilalom.
A hálapénz adása és elfogadása idén január óta büntethető.
hvg.hu
Az edzés előtt készített közösségi médiás tartalmak harmadában helytelenül mutatják be a tartalomgyártók, hogyan lehet fogyasztani az edzés előtti porkészítményeket. Orvosok egy csoportja hívta fel a figyelmet az egyre csak terjedő trend veszélyeire.
hvg.hu
A betegközpontúsággal és a nagyobb bizalommal indokolták a legtöbben azt, hogy magánorvoshoz járnak.
hvg.hu
Több orvos is tiltakozásképpen a bank londoni központja előtt tüntetett, hogy felhívják arra a figyelmet, hogy ne fektessenek fosszilis tüzelőanyagokba.
hvg.hu
Valószínűleg nem nőtt annyival az egészségügyben dolgozók száma, mint amennyit Kásler miniszter állít. A hezitáló orvosokon továbbra is nagy a nyomás a szolgálati jogviszony miatt, a szakdolgozói kamara pedig éppen ez ellen hívott össze tüntetést szombatra. Számukra ugyanis nem béremelést hozott a törvény, hanem kiszolgáltatott helyzetet. Többek fizetése még csökkent is.
Gáti Júlia
Volt idő, amikor az Apple egészséges életre vonatkozó tervei más irányt vettek, és sokkal komolyabb lehetőségeket is vizsgáltak. Az ötletelés megakadhatott, de közel sem biztos, hogy a technológiai óriás letett nagyívű terveiről.
hvg.hu
Olykor nem is olyan könnyű megállapítani egy hosszú élettársi kapcsolatban vagy házasságban, hogy mi az oka annak, ha olykor a férfiaknál merevedési zavar fordul elő. Vajon az elmúlt évek kissé unalmassá váló rutinja, vagy esetleg valamilyen szervi ok, mint például a prosztatagyulladás állhat a háttérben?
Proxelan
„Ne aggódjunk azon, mit gondolnak rólunk mások, ha megpróbáljuk megvalósítani az álmainkat” – foglalta össze a haldoklókkal folytatott beszélgetéseit az orvos.
hvg.hu
Pedig nagyon keresik, már csak azért is, mert azóta regionális miniszter lett.
hvg.hu
Korábban többször is hangoztatta, hogy a koronavírus ellen az inhalálás és a hidroxiklorokin tabletta tökéletesen alkalmas.
hvg.hu
Két magánszemély tett bejelentetést a közösségi médiában terjedő videók miatt, amiket egy orvos tesz közzé.
hvg.hu
Ügyvédje szerint nemhogy vitaminokat nem kap a börtönkórházban Alekszej Navalnij, de injekcióból is csak egyet kapott, mert nem találták a vénáját.
MTI
MTI
hvg.hu
A börtönben éhségsztrájkoló politikusnak azonnali beavatkozásra volna szüksége.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy neve elhallgatását kérő szemész szerint amit az intenzíves kollégái tudnak, az a Covid esetében nem működik, a megszokott lélegeztetési stratégiák rengeteg embernél nem válnak be.
hvg.hu
Az indoklás szerint, így már tudnak segíteni nem infektológus orvosok a koronavírusos betegek ellátásában.
MTI
Úgy tűnik, mégis hiányzik az egészségügyből távozott több mint 4 ezer dolgozó.
hvg.hu
Bűnügyi felügyeletbe került a koronavírussal fertőzött betegek kezelésére szolgáló gyógyszerrel üzletelő orvos és ismerőse a Fővárosi Törvényszék másodfokú tanácsának döntése értelmében.
hvg.hu
Közzétette az Országos Kórházi Főigazgatóság, hogy mely pozíciókból hányan nem léptek át az egészségügyi szolgálati jogviszonyba.
hvg.hu