#orvos





"Aljasnak érzem, hogy egy ilyen törvényt áttoltak" – Tóth Judit, az orvosszakszervezet alelnöke a HVG Teraszon

Aki egészségügyi pályára lépett, nem egy félkatonai rendszerbe készült, amibe belefér a vezényelhetőség – állítja az orvosszakszervezet alelnöke. Tóth Judit szerint komoly gond, hogy egyeztetés nélkül fogadtak el egy olyan szabályozást, ami több százezer egészségügyi dolgozó és több millió ember életét érinti. Ha nem változtat a kormány az álláspontján, akkor komoly ellátási problémák lehetnek, akár kórházak zárhatnak be – mondta el M. Kiss Csabának.
















Eljön az a világ, amikor az embereknek soha nem kell orvoshoz járniuk

A koronavírus megjelenése óriási kihívás elé állította az emberiséget. A világméretű probléma leküzdésében pedig nem csak a tudósoknak jut komoly szerep, hanem a legmodernebb informatikai fejlesztéseknek is – köztük a szuperszámítógépeknek, amelyek rendkívül nagy memóriájukkal és számítási kapacitásukkal veszik fel a harcot a világjárvánnyal.