Több, az őszi önkormányzati választással összefüggő új szabályról dönt ma a parlament. A tervek szerint újra szavaz az Országgyűlés a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött kormánytisztviselői jogállásról szóló törvényről is.
Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását indítványozta a házelnöknél a június 16-ától július 19-ig terjedő időszakra. Levele mellékletében 25, még a rendkívüli ülésszak alatt elfogadandó előterjesztést sorol fel, köztük a médiacsomag részét képező öt javaslattal.
"Legyen béke, szabadság és egyetértés" - ezzel a mottóval kezdődik a nemzeti együttműködésről szóló, az Országgyűlésben hétfőn elfogadott politikai nyilatkozat, amellyel a Ház kinyilvánítja: az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek.
Öt előterjesztést tartalmazó médiacsomagot nyújtottak be az Országgyűlésnek fideszes képviselők pénteken. Kezdeményezik a többi között a Közszolgálati Közalapítvány létrehozását a Magyar Televízió, a Magyar Rádió, a Duna Televízió közalapítványainak és a Magyar Távirati Iroda tanácsadó testületének jogutódjaként. Az előterjesztés szerint a közmédiumok nonprofit részvénytársaságokká alakulnak, de önállóak maradnak.
Eseti parlamenti jelölőbizottság létrehozását kezdeményezi a Médiatanács tagjainak jelölésére az a Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által jegyzett országgyűlési határozati javaslat, amely pénteken került fel a parlament honlapjára.
A jövő őszi népszámlálás során a vallásra, az egészségi állapotra, a nyelvismeretre, a közlekedésre és az utazásra, illetve az üdülőtulajdonra is rákérdeznek majd az eredeti törvényben rögzítetteken túl - döntött az Országgyűlés kedden a 2011. évi népszámlálásról szóló törvény módosításáról szóló előterjesztés elfogadásával.
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította az Országgyűlés hétfőn a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A fideszes Kövér László és a kereszténydemokrata Semjén Zsolt törvényjavaslatát hétfőn az Országgyűlés többsége fogadta el.
Elfogadta az Országgyűlés szerdán a magyar állampolgárságról szóló törvényt módosító javaslatot, amely biztosítja a határon túli magyarok számára, hogy egyszerűbben és kedvezményesen szerezhessék meg a magyar állampolgárságot. Az új szabályok már nem követelik a magyarországi megélhetést és lakást, az alkotmányos alapismeretek vizsgát, és azt sem, hogy magyar nemzetiségűnek vallja magát a honosítást kérő.
Nem biztos, hogy a kisebbségeknek biztosított kedvezményes mandátumok akár számukra, akár a többség számára kedvező megoldást jelentenek - olvasható a Political Capital blogon.
Újra érdemes nézni a parlamenti vitákat: az új szereplők érdekesebbé és egyben kiszámíthatatlanabbá tették a törvényhozást, ráadásul egyelőre szokatlanul komolyan is veszik feladatukat - olvasható Török Gábor blogján.
Jövő hét kedden kezdődik a parlament plenáris ülésén a kormányprogram vitája, amely szerda délutánig tart - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a házbizottság pénteki ülése után. A miniszterjelöltek meghallgatása is megkezdődik jövő kedden, és pénteken ér véget.
Csökkentené az önkormányzati testületek létszámát a Fidesz. A kormánypárt által benyújtott törvényjavaslat nem tetszik az ellenzéknek. Az MSZP-nek azért, mert szerintük az a Fidesz pártérdekeit szolgálja, a Jobbik a demokráciát félti, az LMP pedig úgy véli, a módosítás csak az erősebbeknek kedvez.
Meg kell vizsgálni a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatok várható hatásait, elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, egyeztetni kell szakértőkkel, az érintett csoportokkal, ombudsmanokkal, mert a konszenzus nélküli jogalkotás veszélyeket rejt magában - közölte a Társaság a Szabadjogokért (TASZ) csütörtökön.
A Jobbik szerint az ellenzéki frakcióknak nincs elég idejük arra, hogy érdemben tanulmányozzák a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatokat és az Országgyűlés olyan mennyiségben, illetve tempóban tárgyal javaslatokat, ami nem indokolt.
Az Országgyűlés csütörtökön elfogadta az alkotmány módosításáról szóló törvényjavaslatot. A kétharmados többséggel elfogadható előterjesztésről a Fidesz-frakció név szerinti szavazást kért.
Jogszerűtlen volt annak viszontgaranciának a vállalása, amelyet a Malév volt fő tulajdonosának, az orosz érdekeltségű AirBridge-nek nyújtott, a felelősséget vizsgálják, feljelentést is tettek az ügyben – mondta Oszkó Péter ügyvezető pénzügyminiszter szerdán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának alakuló ülésén.
A Fidesz-KDNP négy képviselője, Kósa Lajos, Navracsics Tibor, Répássy Róbert és Rétvári Bence által jegyzett, Az országgyűlési képviselők választásáról címet viselő törvénytervezet megtartaná az ötszázalékos küszöböt, 211 főben maximalizálná a képviselők számát, eltörölné a területi listákat és parlamenti képviseletet adna a nemzeti és etnikai kisebbségeknek. Ha az egyéni választókerületben a választópolgárok több mint fele érvényes szavazatot ad le, akkor – a szavazategyenlőség kevéssé valószínű esetét leszámítva – eredményes lenne az első forduló, tehát az elsőkörös győzelemnek nem lenne föltétele a győztes abszolút többsége.
Az LMP támogatja a Jobbik arra vonatkozó kezdeményezését, hogy Nemzeti együttműködés a Kárpát-medencében címmel politikai vitanapot tartson az Országgyűlés június 4-én, a trianoni szerződés aláírásának kilencvenedik évfordulóján.