A megalapozott és hosszú távra tervezett jogalkotásnak az feltétele, hogy a jogszabályokat ne kelljen túl gyakran módosítani, ezért kell minden, régóta fennálló problémát is szakmai és társadalmi vitára bocsátani, ezt az előkészítő munkát az új Országgyűlés sem "spórolhatja meg magának" - olvasható közleményükben.A TASZ szerint a tervezett módosítások mellett és ellen is számos érv hozható fel, ezeket megismerhetővé kell tenni, az álláspontok ütköztetése ugyanis a demokratikus állam alapja. Ha az ellenzék és a társadalom véleménye nélkül jogot alkot az új kormány kétharmadának tudatában, az nem felel meg szellemiségében a demokratikus állam fogalmának - írja a társaság.Szerintük a három csapás névre keresztelt büntetőtörvénykönyv-szigorítás várhatóan nem változtat az amúgy évről évre javuló bűnügyi statisztikán, és holokauszttagadás helyett a nemzeti szocialista és kommunista bűnök tagadásának szankcionálása úgy korlátozza a szólásszabadságot, hogy nem teremt nyugodtabb közéletet.Mindezek alapján a TASZ arra kéri a Fidesz-KDNP frakciót, hogy a törvényjavaslatok benyújtásakor tegyen eleget a hatályos jogalkotási törvényben foglalt kötelezettségnek, és készítse el a jogszabályok hatástanulmányait, azokat tegye közzé, és hallgassa meg az érintetteket is - olvasható közleményükben.
TASZ: a társadalmi konszenzus nélküli jogalkotás veszélyeket rejt
Meg kell vizsgálni a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatok várható hatásait, elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, egyeztetni kell szakértőkkel, az érintett csoportokkal, ombudsmanokkal, mert a konszenzus nélküli jogalkotás veszélyeket rejt magában - közölte a Társaság a Szabadjogokért (TASZ) csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.