Balczó Zoltán, az Országgyűlés jobbikos alelnöke kifogásolta, hogy emiatt bizonyos indítványokról még frakción belül sem tudnak döntéseket hozni.Véleménye szerint természetes, hogy az új kormány törvényjavaslatokat terjeszt be, de emlékeztetett arra, hogy 1998-ban a Fidesz csak három jogszabálytervezetet nyújtott be a kabinet alakulása körüli időszakban.Gyüre Csaba, az alkotmányügyi bizottság jobbikos alelnöke ennek alátámasztására arról beszélt: előfordul, hogy a testület ülésén osztanak ki fontos jogszabályokat, és az ellenzéki pártok hiába kérik, hogy az indítványokat vegyék le a napirendről arra az időre, amíg azokat áttanulmányozzák azokat, a kormányzati többség szavazataival mégis elfogadják a javaslatokat.
Túl gyors a tempó a Jobbiknak
A Jobbik szerint az ellenzéki frakcióknak nincs elég idejük arra, hogy érdemben tanulmányozzák a Fidesz-KDNP által benyújtott törvényjavaslatokat és az Országgyűlés olyan mennyiségben, illetve tempóban tárgyal javaslatokat, ami nem indokolt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.