Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nukleáris fegyverkezés

Dercsényi Dávid Világ

Trump szinte eszköztelen, Kim Dzsong Un nevethet a végén

Mindenki egységesen a fenyegetés irányából közelít Phenjan rakétakísérleteihez, holott Észak-Korea sem kíván fegyveres konfliktusba lépni. A rezsim be akarja betonozni magát a zsarolópotenciálja növelésével – kérdés, mennyire kell a világnak tekintettel lennie a phenjani belpolitikai célokra. A diktatúra fél, hogy Szaddám és társai rezsimjeinek sorsára jut, ugyanakkor magának is volt egy sor rosszhiszemű húzása. Nagy kérdés, hogy Trump milyen utat választ a kérdés rendezésére.

hvg.hu Világ

Trump: "Az EU csodálatos dolog, ha ők ezzel boldogok, én abszolút támogatom"

Újabb gyöngyszemeket ejtetett el az amerikai elnök egy a Reutersnek adott interjúban. Nemrég még lefiytmálta az Európai Uniót és nagyszerű döntésnek nevezte a Brexitet, ám miután a miniszterei körbeturnézták ennek ellenkezőjével Európát, inkább csodálatosnak nevezte egyik legnagyobb szövetségesének intézményrendszerét. A nukleáris kapacitásnövelésről tartott rövid előadása is pótolhatatlan tartalom.

MTI Világ

Egy pici ország beperelte az atomhatalmakat

A Marshall-szigetek nekiment az atomhatalmaknak a hágai bíróságon, hogy elérje, azok betartsák nemzetközi kötelezettségeiket. A csendes-óceáni miniállamban 1958-ig 67 kísérleti atomrobbantást hajtottak végre, amelyek tartós egészségügyi és környezeti károkat okoztak.

hvg.hu/MTI Világ

Putyin új fejlesztéssel védené atomfegyvereit, áttörné a rakétapajzsot is

Oroszország olyan csapásmérő fegyverek kifejlesztésén dolgozik, amelyek képesek áthatolni bármilyen rakétavédelmi pajzson. Vlagyimir Putyin orosz elnök ismét szemére vetve Washingtonnak, hogy az orosz nukleáris erők semlegesítésére törekszik globális rakétavédelmi rendszerének kiépítésével.

MTI Világ

Észak-Korea újraindítja minden atomlétesítményét

Észak-Korea újjáépíti és újraindítja minden atomlétesítményét, s azokat áramtermelésre és katonai célokra egyaránt használják majd - közölte kedden a KCNA hivatalos hírügynökség az ország atomenergia-ügynökségének a szóvivőjére hivatkozva.

MTI Világ

Sin Bet-főnök: Irán izraeli célpontok támadását tervezi

Külföldi izraeli célpontok megtámadását tervezi az iráni Forradalmi Gárda válaszul az iráni atomtudósok elleni merényletekre, amelyek mögött Irán szerint Izrael áll - mondta el egy zártkörű előadáson Joram Kohen, az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet vezetője.

MTI Világ

Kínának tetszik az iráni uráncsere

Kína üdvözölte és támogatásáról biztosította kedden a háromoldalú, iráni-török-brazil megállapodást Irán alacsonyan dúsított uránkészletének nukleáris fűtőanyagra cseréléséről.

MTI Világ

Irán belement az uráncserébe

Irán, Brazília és Törökország külügyminisztere megállapodást írt alá hétfőn Teheránban, Irán gyengén dúsított uránkészletének atomerőművi fűtőanyagra cseréléséről.

MTI Világ

Sikeres magfúziót hajtott végre Észak-Korea

Észak-Korea sikeres magfúziót hajtott végre, legalábbis a hivatalos észak-koreai sajtó szerint. Dél-koreai és orosz szakértők kétkedve fogadták az elszegényedett kommunista ország magfúzióról szóló bejelentését.

1 2
Legalább egy meccs erejéig az edzőpálya helyett mégiscsak a 15 milliárdos stadionban játszik a Haladás

Legalább egy meccs erejéig az edzőpálya helyett mégiscsak a 15 milliárdos stadionban játszik a Haladás

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

„Ma olyan csekélységek miatt lesznek öngyilkosok, hogy az már valósággal megdöbbentő”

„Ma olyan csekélységek miatt lesznek öngyilkosok, hogy az már valósággal megdöbbentő”

Orbán újabb vörös vonal átlépésére készül

Orbán újabb vörös vonal átlépésére készül

7,6-os földrengés rázta meg a Karib-térséget

7,6-os földrengés rázta meg a Karib-térséget

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Felére estek a Tesla kínai eladásai, ott is megutálták Elon Muskot, vagy más áll a háttérben?

Teszt Elke - A szerelem művészete

Teszt Elke - A szerelem művészete

Önkéntes rendőr erőszakolt és ölt meg egy doktornőt Indiában

Önkéntes rendőr erőszakolt és ölt meg egy doktornőt Indiában

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

A címlapról ajánljuk