Jürgen Klopp igent mondott, ő lesz az új német szövetségi kapitány
Két nappal Julian Nagelsmann lemondása után már meg is egyezhetett a Német Labdarúgó-szövetség és a Liverpool volt vezetőedzője.
Két nappal Julian Nagelsmann lemondása után már meg is egyezhetett a Német Labdarúgó-szövetség és a Liverpool volt vezetőedzője.
HVG
A Liverpool és a Dortmund egykori trénere megerősítette, hogy megkeresték a német válogatott irányításával kapcsolatban, azonban egyelőre még óvatos nyilatkozatot tett.
MTI
Siralmas képet fest a német állapotokról a Neue Zürcher konzervatív-liberális lap főszerkesztője: az állam csődöt mond, mégis túlterpeszkedik. Az infrastruktúra pusztul le, de az ipart szabályok fojtogatják. A gyáva koalíció nem találja a kiutat a szorult helyzetből.
HVG
A Sky televízió és a Bild is úgy tudja, a német szövetség vezetősége azt javasolta Julian Nagelsmann-nak, hogy távozzon.
HVG
A vád szerint a tavaly elfogott Szerhij Kuznyecov az ukrán állami hatóságok parancsára tervezte meg és vezette a szabotázsakció végrehajtását.
HVG
Az Egyesült Államok nem lép ki az Észak-Atlanti Szerződésből, de ami a hagyományos védelmet illeti, arról Európának saját magának kell gondoskodnia. Így most mindenki Németországra tekint – írja a Neue Zürcher Zeitung.
HVG
Friedrich Merz szimpátiapontokat akart gyűjteni a válogatott meccsre adott reakciójával, de próbálkozása visszafelé sült el, kritikusai szerint „rossz meccset nézett”. A kancellári hivatal később azzal védekezett, hogy véletlenül rossz bejegyzést élesítettek a Paraguay elleni kudarc után.
HVG
Az egykori világbajnok és aranylabdás szerint a német játékosok figyelme megoszlott családtagjaik miatt, akik jobb lett volna, ha csak később csatlakoznak a futballistákhoz. Szerinte az is konfliktusokat szült, hogy melyik játékos kit hozhatott magával, és kritizálta Julian Nagelsmann szövetségi kapitány barátnőjét is.
HVG
Pierluigi Collina, a FIFA játékvezetői bizottságának vezetője szerint a játékosokat és az edzőket is tájékoztatta a vb előtt arról, hogy ezeket az eseteket szigorúan fogják venni.
HVG
A hatalomból 2021-ben távozott politikus az ötéves spétet azzal magyarázta, hogy szüksége volt némi távolságra ahhoz, hogy élvezni tudja az alkotási folyamatot.
HVG
Megnyílt az út az összeurópai ambíciókat dédelgető KNDS előtt, nagy nehezen sikerült megállapodnia Németországnak, Franciaországnak és a családoknak. Az időzítés nem tökéletes, a szektor szereplőinek árfolyama éppen a stagnál, a Rheinmetallé pedig zuhan.
A Németországot 2006-ban edzőként vb-bronzig vezető szakember szerint a csapat elvesztette a karakterét, nem volt elég energikus vagy agresszív, a felelősséget pedig szerinte a teljes stábnak és a keret összes játékosának vállalnia kell.
HVG
Asunciónban óriási buli tört ki a németverés után.
HVG
A játékvezető szerint akadályozta egy német játékos a kapust.
HVG
A hosszabbítás végén 1–1-re állt a meccs, hat sorozat után dőlt el a továbbjutás.
HVG
A lövöldözés egy ifjúsági intézmény közelében történt, egy gyanúsítottat elfogtak.
HVG
A Hollandia–Marokkó-összecsapás a keretek erőssége és a tornán mutatott eddigi játék alapján joggal nevezhető a nap meccsének. A német szurkolók aggódnak csapatuk utolsó csoportmeccsén mutatott játéka miatt, de a csoportharmadikként továbbjutó Paraguay elleni párharcnak egyértelműen az európaiak az esélyesei. Raphinhára nem számíthat Carlo Ancelotti a japánok ellen, de rajta kívül a legjobb keretével készülhet Brazília a tizenhatoddöntőre.
HVG
A történelem talán legnagyobb államvédelmi hatósága és az egyik leghírhedtebb diktatúrája után van mire figyelni az irattárakban. A német példából Magyarországon is lehet okulni az ügynökakták októberi megnyitása előtt.
A legtöbb vb-meccsen továbbra is Lionel Messi szerepelt.
HVG
Ecuador az életben maradásért küzd Németország ellen, Elefántcsontpart Curacao ellen biztosíthatja be továbbjutását, Hollandia a romokban lévő Tunéziával zárja a csoportkört, a svédek és a japánok is joggal reménykedhetnek a továbbjutásban. A házigazda Egyesült Államok a veretlen csoportkörért, a törökök a becsületük megvédéséért lépnek pályára, Ki-ki meccsen dől el a második hely sorsa a D csoportban.
HVG