Gyújtószerkezeteket dobtak el Münchenben több védelmi ipari vállalat közelében
A hatóságok az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek két bolgár állampolgárt.
A hatóságok az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek két bolgár állampolgárt.
MTI
Vasárnap választás jön Németország Szász-Anhalt tartományában. A győzelemre esélyes szélsőjobbos párt a bukott magyar miniszterelnök receptjét követve verné szét a demokráciát – ezt a receptet másolta le az amerikai elnök is.
HVG
Válaszul arra, hogy a német hatóságok megszüntetik a berlini „Orosz Ház” kulturális központ működését.
HVG
Kiáltották már ki szupervulkánnak, veszélyforrásnak Közép-Európára, de a német Lacher-See tűzhányó alatt hiába vannak kis földrengések, nem úgy tűnik, hogy a közeljövőben ki akarna törni, még ha a nemzetközi sajtóban ezt gyakran meg is pendítik. Ugyanakkor Spanyolországban, Csehországban, de még a Kárpát-medencében is akad tűzhányó, amire érdemes odafigyelni
Mese habbal, hogy benne lenne az oroszok keze. A moszkvai rezsim szerint csak az urkánok és a hadiipar akar feszültséget szítani, amire felülnek a terrorizmust szponzoráló európaiak, és ez nem marad következmények nélkül. Az új szankciókat Putyin súlyos hibának nevezte.
HVG
Az orosz külügyi szóvivő szerint csak ürügyet kerestek Németországban a lépéshez.
HVG
A külügyminiszter szerint kész Budapest támogatni Berlint a hibrid fenyegetések elleni küzdelemben.
HVG
A német kormány bejelentette, hogy az oroszok hibrid támadásai miatt bezárják a bonni konzulátust, illetve egy berlini kulturális intézményt, a berlini orosz nagykövetet pedig berendelték. Moszkva azt ígérte, hogy minden oroszellenes fellépésre válaszolni fognak.
HVG
A hatóságok több, házilag barkácsolt robbanószerkezetet is találtak a preilacki áramelosztónál.
HVG
Németországot semmilyen módon nem lehet megfélemlíteni a német külügyminiszter szerint.
HVG
Az egyik géppel érkezhettek a fertőzött szúnyogok.
HVG
Monschauban több utca azonnali kiürítésére volt szükség.
HVG
Nem ellentétes sem az uniós, sem a német versenyjoggal a szabályozás, amely alapján a szurkolóké a döntő szó a német focicsapatok irányításában. De mit jelent az 50+1 szabály?
Összesen 121 ember halálának a körülményeit kezdték el vizsgálni.
MTI
A hőség miatt visszahúzódó folyó egyik szakasza olyan sekéllyé válhat, hogy nem tudnak rajta átjutni a hajók, amivel kettéválhat a fontos nemzetközi vízi útvonal.
MTI
Az alacsonyan repülő drónt nemes egyszerűséggel egy rúgással elintézte.
HVG
A német és a szerb hatóságok közreműködésével szerdán elfogott embercsempész legkevesebb 625 embert juttatott az Európai Unió területére. Mellette a hatóságok a csoport további három tagját állítottak elő, egyet Németországban, kettőt pedig Szerbiában.
MTI
A Matrjoska-műveletben a nem oroszbarát pártokat vették célkeresztbe, az AfD-t például nem bántják.
HVG
Hamburgban azon gondokodik a városvezetés, hogy teljes mértékben betiltsa a Google Glasses és más okosszemüvegek használatát. A cél, hogy megóvják a nőket a digitális erőszaktól.
HVG
Miután béranya révén vált szülővé egy konzervatív és meleg német politikus, fellángolt a vita Németországban