Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#magánosítás

Ballai Vince Itthon

Az orvostörvény élesedése előtt modellváltásba hajszolnák az orvosképző egyetemeket

Nagy hajtásban, hetek alatt vezényelnék le az egyetemi modellváltást az orvosképzést nyújtó egyetemeknél. Bár az intézmények hivatalosan maguk kérhették ezt, több jel is arra utal, hogy valójában belehajszolják őket a nagyobb önállósággal, több pénzzel és régiós vezető szereppel kecsegtető, de végső soron az autonómiájukat fenyegető váltásba. Mindezt lehetőleg még azelőtt sínre tennék, hogy élesedne az orvosok jogállásáról szóló törvény. A kérdésről csütörtökön dönthet két egyetem szenátusa is, Pécsen például cikkünk megjelenésekor kezdődik az ülés, ahol az ellentmondások miatt a rektor inkább levette napirendről a kérdést.

MTI Gazdaság

Újra nekifutnak a bolgár tehervasút privatizációjának

Bulgária ismét felkínálja eladásra az állami tehervasút (BDZ) részvényeinek 100 százalékát, miután az első kísérlet a csekély érdeklődés miatt sikertelen volt - mondta Ivajlo Moszkovszki közlekedési miniszter hétfőn a bolgár közszolgálati rádiónak.

Pelle János Vélemény

Hogyan is állunk? Leltár a megmaradt állami vagyonról

Az egységes és integrált állami vagyon-nyilvántartási rendszer létrehozásával több, mint két évtizedes adósságát törleszti a magyar politikai elit. Nemcsak hosszú ideje teljesítetlen kötelességének tesz eleget, de mérleget készíttet az elmúlt két évtizedről. Érdemi választ keres arra a kérdésre is, hogy pontosan mi is történt a magyar gazdaságban a rendszerváltás óta?

Pottyondy Edina a kegyelembotrányról: 150 ezer ember kevés volt, hogy ezt a mélyen romlott rendszert meghátrálásra kényszerítse

Pottyondy Edina a kegyelembotrányról: 150 ezer ember kevés volt, hogy ezt a mélyen romlott rendszert meghátrálásra kényszerítse

Négy kastélynak talált új gazdát Lázár János, jutott a Richternek, a Molnak, de még Márki-Zayéknak is

Négy kastélynak talált új gazdát Lázár János, jutott a Richternek, a Molnak, de még Márki-Zayéknak is

Feljelentéssel fenyegette Magyar Pétert az egészségügyi államtitkár, de a rendőrség még nem nyomoz az ügyben

Feljelentéssel fenyegette Magyar Pétert az egészségügyi államtitkár, de a rendőrség még nem nyomoz az ügyben

Gideon Rachman: Trump egy Amerika-ellenes szövetség magjait hinti el az előbb lövünk, utána kérdezünk politikával

Gideon Rachman: Trump egy Amerika-ellenes szövetség magjait hinti el az előbb lövünk, utána kérdezünk politikával

Neue Zürcher Zeitung: Az orosz elnök újjáalakítja a világot, ez az ő diadala

Neue Zürcher Zeitung: Az orosz elnök újjáalakítja a világot, ez az ő diadala

Korrupció gyanújával indítottak nyomozást az újvidéki tragédia ügyében

Korrupció gyanújával indítottak nyomozást az újvidéki tragédia ügyében

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Elszálló infláció, 25 százalékos alapkamat, összeomló rubel - Putyinnak nem ártana többet foglalkoznia az orosz gazdasággal

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Hogyan adtam le 20 kilót egyszerű sétálással ingyen, Ozempic nélkül?

Nem szerepelt a második keresztneve a vonatjegyén, negyvenezer forintra büntették meg a MÁV egyik utasát

Nem szerepelt a második keresztneve a vonatjegyén, negyvenezer forintra büntették meg a MÁV egyik utasát

A címlapról ajánljuk