#Magyarország

Kivonul a Skype Magyarországról

A Napi Gazdaság értesülései szerint közel 200 alkalmazott munkaviszonyát szünteti meg az a svéd cég, amely az IP-alapú telefonálást lehetővé tévő Skype számára végzett alvállalkozói munkát Budapesten.


Biztonságosabban üzemelhet Magyarország internethálózata

A magyarországi internetszolgáltatók közötti forgalom jelentős része eddig csupán egyetlen helyen, a Victor Hugo utcai BIX központon keresztül bonyolódott, szeptember 1-jétől viszont további két helyen működik majd. Ezzel lehetővé válik, hogy az eddigieknél biztonságosabban üzemeljen a hazai internethálózat.



Török Gábor: tarolni fog-e a Fidesz az önkormányzati választáson?

Két hónap múlva ismét választunk, hogy aztán – ha minden a tervek szerint halad – három és fél évig használat nélkül porosodjanak a szavazóurnák. Az októberi önkormányzati választásnak már e tény miatt is kiemelt jelentősége lenne, nem beszélve arról, hogy a pártrendszer átalakulása miatt egyszínűsödhet a helyi hatalom – írja Török Gábor politológus.


A legsúlyosabb Benes-dekrétum 65 éve született

1945. augusztus másodikán, vagyis 65 évvel ezelőtt, ugyanazon a napon, amikor a második világháború győztes nagyhatalmai befejezték a potsdami konferenciát, Csehszlovákiában megszületett a magyarok elleni legsúlyosabb megkülönböztető intézkedés. Ezt az intézkedést a csehszlovák elnök, Edvard Benes a potsdami konferencián a németekkel szemben gyakorlatilag kimondva-kimondatlanul is alkalmazott „kollektív felelősség” elve alapján hozta meg. Más kérdés, hogy Potsdamban nem hagyták jóvá a csehszlovákiai magyarság elleni döntéseket.



Újabb Herzog-per: a magyar állam még nem kapott keresetet

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) szerint a magyar állam keresetet a mai napig nem kapott, ezért nem tud állást foglalni abban az ügyben, miszerint Herzog Mór Lipót örökösei Washingtonban pert indítottak, hogy visszakaphassák a néhai bankár 1944-ben ellopott műgyűjteményének Magyarországon található darabjait.


Végre nem mi vagyunk a szégyenlista élén

Miközben az utóbbi három hónapban sorra hazánk vezette a nemzetközi spam ranglistát, júliusban Luxemburg került az első helyre, itt ugyanis az összes e-mail forgalom 93,5 százaléka volt spam levél.


Miniszterelnökükön nevetnek a horvátok

Alig pár nappal az után, hogy Jadranka Kosor horvát miniszterelnököt élő adásban viccelte meg egy szlovén rádióadó, amelynek műsorvezetője Janez Jansa szlovén kormányfőnek adta ki magát, így kérve a telefonhoz az éppen Budapesten tartózkodó Kosort, a horvát miniszterelnök újra a címlapokon találhatta magát, ezúttal csapnivaló angolja miatt.


Fogy a magyar, de a megoldás nagyon egyszerű

A Központi Statisztikai Hivatal szerint már az idén 10 millió alá csökken Magyarország népessége. Még az is lehet, hogy ez már meg is történt. De a megoldás nagyon egyszerű – véli a Bioetika blog szerzője.



IMF: halvány esélye van Magyarországnak

Magyarországnak van még halvány esélye arra, hogy megállapodásra jusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és hozzáférhessen a készenléti hitelkeretből még le nem hívott maradványhoz, ám ehhez a kormánynak radikálisan meg kell változtatnia a pénzügyi reformot és a jegybank függetlenségét illető felfogását - jelentette ki a Dow Jones hírügynökségnek adott interjúban Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője.


Milliárdok forognak az esküvőiparban

„Ha most akarnád megszervezni az esküvődet, és ehhez egy felkapott helyszínt szeretnél választani, talán jövő nyárra beférnétek, de még ez sem biztos” – érzékelteti D. Nagy Krisztina, aki már öt éve részese az egyre duzzadó esküvőiparnak, hogy mekkora a pörgés a szakmában. A cégével Ausztráliában és Magyarországon egyaránt jelenlévő üzletasszony sok mindent látott már, de még mindig előfordul, hogy újat tudnak mutatni az egyre csillogóbb, egyre egyedibbre dizájnolt eseményeken. A csoki szökőkút, a tűzijáték már lejárt lemez.


Növelni kell a magyar hozzájárulást az afgán erők kiképzéséhez

Az afganisztáni helyzet értékelése, a nemzetközi közösség által követett stratégia alapján várható, hogy az ISAF-ban részt vevő többi államoz hasonlóan Magyarországnak is növelnie kell hozzájárulását az afgán fegyveres erők kiképzéséhez - mondta a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.



Sme: Budapesten még mindig nem értik

A nemzetközi tanácskozások alkalmával megtartott felsőszintű szlovák-magyar találkozók nem helyettesíthetik a klasszikus kétoldalú találkozókat. Ideje lenne már, hogy Pozsony és Budapest visszatérjen ezekhez a találkozókhoz, ez azonban nem lesz könnyű - írta a Sme című szlovák liberális lap pénteken.




Már csak 10 millió magyar él az országban

Idén várhatóan 10 millió alá csökken Magyarország népessége, negyven év múlva pedig már csak 8,5 millióan leszünk a jelenlegi népesedési folyamatokat figyelembe véve - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke.