"A tárgyalások felújíthatók, ha a kormány kész az asztalra tenni és elkötelezni magát a szerkezeti természetű, fenntartható és tartós költségvetési tervek mellett, különösképpen 2011-re, valamint kezelni a pénzügyi ágazat nyitott kérdéseit, beleértve a központi bank függetlenségét is" - mondta a képviseletvezető csütörtökön a Dow Jones hírügynökségnek. Ivascsenko elmondta: a megállapodáshoz a magyar kormánynak hosszabb időszakra kell elköteleznie magát az államháztartási hiány csökkentésére. "A kormány 2010-es gazdasági csomagja nagy mértékben ideiglenes jellegű, nem segíti a 2011-es hiány kezelését" tette hozzá.Irina Ivascsenko hangsúlyozta, hogy a jegybank függetlenségének ügye megoldandó kérdés a tárgyalások újbóli felvétele előtt mind az IMF, mind az EU esetében. A hírügynökség ezzel kapcsolatban megjegyzi: az Európai Központi Bank (EKB) már megrótta Magyarországot a jegybank elnökének fizetését csökkentő törvénytervezet miatt, mondván, hogy a jegybank függetlenségének megőrzése mellett erre csak az EKB és Simor András beleegyezése mellett lenne mód. A magyar kormány azonban mindenképpen keresztül kívánja vinni vitatott intézkedéseit. A parlament csütörtök délután várhatóan szavaz mind a banki különadó, mind a jegybank elnökének és más közalkalmazottak fizetésének korlátozásáról."Az EKB világosan kifejtette álláspontját - az egyébként az uniós szerződésben is taglalt - kérdésben, ezért a jegybank függetlenségének ügyét a tárgyalások újbóli felvétele előtt rendezni kell" - mondta Ivascsenko ezt kommentálva.A Dow Jones emlékeztetett arra, hogy szerdán a magyar miniszterelnök kijelentette: Magyarország az EU-val tárgyal a 2011-es költségvetéséről, de az IMF-fel nem. Az IMF "illetéktelen" abban a kérdésben, Magyarország milyen módon teljesíti költségvetési hiánycéljait, mondta Orbán Viktor a héten korábban. Ivascsenko szerint azonban az IMF és az EU nem választható el egymástól a Magyarországnak nyújtott kölcsönök ügyében. "Együtt dolgozunk az EU-val, ez közös program és az is marad" - mondta."Azt várjuk a kormánytól, hogy kötelezze el magát a deficitcél teljesítésére és közölje az alkalmazni kívánt konkrét eszközöket is" - mondta Irina Ivascsenko, aki szerint a kormánynak gyorsan kell cselekednie szerinte, ha eredményt kíván elérni e kérdésben, mert a "strukturális változtatások előkészítése időigényes feladat, alapos átgondolást igényel és konszenzusra kell épülnie."Magyarország még 0,3 százalékpontnyira van az idei évre előirányzott 3,8 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycél teljesítésétől - mutatott rá Irina Ivascsenko. "Gazdaságilag lenne értelme ezt a 0,3 százalékpontos eltérést strukturális reformok bevezetésére váltani, mert ez jó alapot nyújtana a 2011-es költségvetéshez és bizonyítaná a kormány reformok melletti elkötelezettségét" - tette hozzá.„A készenléti hitelről szóló megállapodás a piaci turbulenciák elleni biztosításként szolgálhat. Személy szerint én pártolnám, hogy legyen ilyen biztosíték, de a döntés a kormány dolga” – mondta Ivascsenko. A DowJones hírügynökségnek arra a felvetésre, miszerint a budapesti kormány illetékesei bírálták az IMF-et, amiért nem hajlandó belátni, hogy a további pénzügyi megszorítások az életszínvonal csökkenését eredményeznék Magyarországon, ahol az utóbbi években a 9 százalékot meghaladó mértékű államháztartási hiányt egészen 3,8 százalékig szorították vissza.Az IMF viszont azt a nézetet képviseli, hogy érdemes körültekintően eljárni pénzügyi kérdésekben, miután az utóbbi években sok magyar vett fel hitelt külföldi devizában, euróban és svájci frankban, és ezek a devizák a forint gyengülésének hatására megdrágultak. Ivascsenko kijelentette: "a háztartások és a vállalkozások külföldi devizában jegyzett adósságállománya továbbra is magas. Éppen ezért fontos az árfolyam-stabilitás, ami minimalizálná a háztartások terheit".
IMF: halvány esélye van Magyarországnak
Magyarországnak van még halvány esélye arra, hogy megállapodásra jusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és hozzáférhessen a készenléti hitelkeretből még le nem hívott maradványhoz, ám ehhez a kormánynak radikálisan meg kell változtatnia a pénzügyi reformot és a jegybank függetlenségét illető felfogását - jelentette ki a Dow Jones hírügynökségnek adott interjúban Iryna Ivaschenko, az IMF budapesti képviseletének vezetője.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.