Letartóztatták a BBC öt munkatársát Iránban
Iránban letartóztatták a BBC fárszi nyelvű adásának öt munkatársát - jelentette hétfőn az iráni állami televízió.
Iránban letartóztatták a BBC fárszi nyelvű adásának öt munkatársát - jelentette hétfőn az iráni állami televízió.
MTI
Két év után visszatér Zürichbe Roman Polanski, hogy átvegye a város filmfesztiváljának életműdíját, amelyet annak idején nem kaphatott meg, mert letartóztatták.
MTI
Letartóztatták csütörtökön Giampaolo Tarantini olasz üzletembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy több százezer eurót zsarolt ki Silvio Berlusconi miniszterelnöktől. Cserébe megígérte, hogy hallgat prostituáltakhoz fűződő kapcsolatáról.
MTI
Az ügyészség előzetes letartóztatásba helyezte azt az embert, aki brutálisan, több alkalommal megvert egy egyéves magyarkeszi kisfiút. A gyermeket a közelmúltban szállították eszméletlen állapotban a pécsi gyermekklinika sürgősségi osztályára.
HavariaPress
Őrizetbe vett a rendőrség egy 16 éves fiút Glasgow-ban, mert létrehozott egy Facebook-csoportot, amely zavargásokra biztatta a helyieket. Folkestone-ban két 18 éves fiatalt is elfogtak facebookos felbujtás miatt.
hvg.hu
A berlini kormány után a legtekintélyesebb német újságok is élesen elítélték a volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko letartóztatását.
MTI
Aggodalmát fejezte ki a volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko letartóztatása miatt péntek este a német kormány.
MTI
A brit rendőrség letartóztatta kedden a Murdoch-sajtóbirodalom egyik volt magas rangú vezetőjét, akit a nagy-britanniai telefonlehallgatási ügyben korrupcióval és mobiltelefonok feltörésében való részvétellel gyanúsítanak.
MTI
A finn rendőrség letartóztatott egy 18 éves fiút, aki 10 kilogrammnyi ammóniumnitrátot rendelt egy lengyelországi eladótól és akinek otthonában bombák gyártáshoz alkalmas felszereléseket találtak - jelentette a norvég VG híroldal a finn FNB hírügynökséget idézve.
hvg.hu
Letartóztatták a hágai Nemzetközi Törvényszék utolsó, háborús bűntényekkel vádolt szökevényét, Goran Hadzsics egykori horvátországi szerb vezetőt - közölte szerdán egy neve elhallgatását kérő szerb tisztségviselő. A hírt később a szerb államfő sajtótájékoztatón erősítette meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Letartóztatták a News Corp. multinacionális médiacég egyik vezetőjét, aki pénteken mondott le posztjáról, miután belekeveredett a brit sajtóbotrányba.
hvg.hu
A Los Zetas drogkartell 13 feltételezett tagját fogta el a mexikói hadsereg Puerto Escondido dél-mexikói kikötővárosban, s köztük - az akcióról a védelmi tárca (SEDENA) által kiadott szerdai közleménye szerint - egy magyar nő is van.
MTI
Egy tüntetés leverését megörökítő fotók miatt kell bűnhődnie három grúz fotósnak.
MTI
Öt fotóriportert tartóztattak le Tbilisziben, egyikük Miheil Szaakasvili elnök személyi fotósa. A gyanú: kémkedés.
MTI
Egy anyát és fiát tartóztatták le kábítószer-kereskedelem miatt, az idős nőnél és a középkorú férfinél 50 millió forint értékű drogot talált a rendőrség – közölte a Nemzeti Nyomozóiroda (NNI) szerdán.
MTI
A kémkedés miatt indult büntetőeljárás negyedik gyanúsítottjának, a bíróság előtt kedden megjelent, eltakart arcú férfinek elrendelte a bíróság az előzetes letartóztatását.
MTI
A LulzSec nevű hacker csoport a Twitteren jelentette be visszavonulását. Korábbi célpontjaik között olyan cégek szerepeltek, mint a Nintendo, a CIA vagy éppen a Sony.
techline.hu
A szíriai biztonsági erők megrohanták kedd este a damaszkuszi egyetemi városrészt, bottal ütlegelve az ott tüntető diákokat, akik közül több mint százat őrizetbe is vettek - mondták el szerdán aktivisták.
MTI
Sorozatos sikereket ért el az olasz rendőrség az elmúlt hetekben a Nápoly és környéke maffiavezéreinek és befolyásos személyeinek letratóztatásában. A nápolyi hatóságot a nyomozásban és az akciókban a spanyol csendőrség is segítette.
MTI
Az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kutatóriumi elnöke tavaly decemberben sétált ki a bíróságról, azóta nem találták.
MTI
MTI
hvg.hu