#letartóztatás



Letartóztatták egy református gimnázium tanárát

Kiskorú veszélyeztetése bűntett huszonnégy rendbeli elkövetésének a gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnázium egy volt tanárát hétfőn a bíróság - mondta a Kecskeméti Törvényszék szóvivője kedden az MTI-nek.



Műkincsmaffiát számoltak fel Görögországban

A görög rendőrség letartóztatott 44 embert, akiket ókori műkincsek csempészésével gyanúsítanak. Az antik műkincsek illegális kereskedelmével foglalkozó bűnbanda felgöngyölítése során több ezer régi pénzérmét és egyéb értékes tárgyakat foglaltak le - közölte a rendőrség vasárnap.






Négy embert tartóztattak le a török hírszerzésnél

Letartóztatási parancsot adott ki a török Nemzeti Hírszerzési Ügynökség négy tagja, köztük a szervezet volt vezetője ellen egy különleges felhatalmazású isztambuli ügyész egy kurd szervezettel kapcsolatos vizsgálattal összefüggésben - adta hírül a CNN Türk értesülésére hivatkozva a Hürriyet Daily News című török hírportál.




Letartóztatták az egyik soroksári lövöldözőt

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, pénteken Csoma László Jánost, aki múlt szombaton, két társával együtt több lövést adott le egy soroksári benzinkúton a biztonsági őrökre. A három bűnöző közül kettőt hajnalban fogtak el a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósainak segítségével, egy miskolci lakótelepen - értesült a HavariaPress.


Letartóztattak egy nőt agyonverő férfit

Előzetes letartóztatásba helyezett a székesfehérvári városi bíróság egy 34 éves mezőfalvai férfit, aki a gyanú szerint tavaly májusban Mezőfalva-Szőlőhegyen szóváltás után olyan súlyosan bántalmazott egy tolnanémedi nőt, hogy az belehalt sérüléseibe - közölte a rendőrség kedden.


A II/5-C titkai: az utolsó magyar keresztényüldözés

A hatvanas évekről sokaknak a beatzene születése, a gazdasági reform, a Kádár-rendszer lazulása, a legvidámabb barakk „kócos kis ördögei" jut eszükbe. A valóság ennél azonban szomorúbb: a hatvanas évek elején rendelték el az egyik utolsó nagy leszámolási akciót az 56-os forradalom után, sőt még ezután is hosszú évekig üldözték a „klerikális reakciót”.




Letartóztatták Rooney apját

Egy fogadási csalással kapcsolatos nyomozás részeként letartóztatták Wayne Rooneynak, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott csatárának édesapját.