Ezreket küldenek el a legnagyobb svájci banktól
Több mint háromezer dolgozójától válik meg a svájci UBS bank a költségcsökkentés jegyében. A legnagyobb svájci bank versenytársaihoz hasonlóan nehéz időszakra számít.
Több mint háromezer dolgozójától válik meg a svájci UBS bank a költségcsökkentés jegyében. A legnagyobb svájci bank versenytársaihoz hasonlóan nehéz időszakra számít.
MTI
A József Attila Színház repertoárján – a csoportos leépítések után – a színházigazgató feleségének és lányának vezetése alatt álló színházak darabjai szerepelnek a 2011-2012-es évad első felében – írja a Blikk.
hvg.hu
Összesen százhúszezer alkalmazottjának elbocsátását és a szövetségi egészségbiztosítási rendszerből való kilépést tervezi a nehéz anyagi helyzetbe került amerikai postaszolgálat - közölték pénteken amerikai napilapok.
MTI
Októberben indul az évad a József Attila Színházban, az új igazgató, Nemcsák Károly őszre és tavaszra tervez egy-egy saját bemutatót a színház eddigi társulatának tagjaira is építve. A színészek alkalmazotti jogviszonyát - csoportos létszámleépítéssel - megszünteti, de többekkel vállalkozói szerződést kötne bizonyos előadásokra.
MTI
Várhatóan augusztus 10-ig megkapják júliusi fizetésüket a pécsi Elcoteq dolgozói – írja a Pécsi Újság az egyik szakszervezeti vezetőre hivatkozva. A két hete bejelentett fizetésképtelenség, majd a bankszámlák zárolása miatt vált kérdésessé a cégnél, hogy a munkatársak időben hozzájutnak-e júliusi fizetésükhöz.
Pécsi Újság
A tervezettnél kisebb mértékű elbocsátásra készül az Elcoteq pécsi üzeme - írta az Új Dunántúli Napló.
MTI
Szakszervezetek szerint a következő években több mint 20 ezer munkahelyet szüntetnek meg a banki szférában. 2007 óta 50 ezer állás esett a szerkezeti változtatások áldozatául. A legnagyobb olasz bank, az Intesa Sanpaolo 3000-es leépítést jelentett be a héten.
MTI
Sokan csalódtak a szakszervezetekben a közmédiából kirúgottak közül, miközben az érdekképviseletek arra panaszkodnak, hogy közönyt tapasztalnak az érintettek részéről. Született egy megállapodás, százötven embernek talán segít, a jövő továbbra is bizonytalan.
Fontos Erzsébet
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) újragondolja az elbocsátási szándékot egyes munkavállalók esetében és szélesíti a leépítendőknek nyújtandó támogatások körét a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsával kedden kötött megállapodás értelmében – közölte az MTVA kommunikációs igazgatója szerdán. Az MTVA részéről a megegyezés feltétele volt, hogy a szakszervezetek elálljanak a demonstrációktól – tette hozzá Szabó László.
MTI
Átszervezésekre készül a finn Nokia mobiltelefon-gyártó Romániában is, miután a cég hivatalosan bejelentette, hogy bezárni kényszerül kolozsvári kutatóközpontját.
MTI
A közmédiában zajló elbocsátások miatt kezdődik demonstráció szerda délután a Magyar Rádió épülete előtt. A tervek szerint a tüntetők jövő vasárnapig nem hagyják el a Pollack Mihály teret.
Klubrádió
A pécsi Elcoteq 680 fős létszámleépítést jelentett be hétfőn; a szakszervezetek kisebb mértékű elbocsátásban reménykednek.
MTI
Tízezer fős leépítésre készül a Cisco Systems még az idén, ez az internetes hálózati megoldásokat szállító cég összlétszámának 14 százaléka - értesült vállalati forrásoktól a Bloomberg hírügynökség.
MTI
Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője szerint az átalakulás kényszerű kísérő jelensége a csoportos létszámleépítés.
MTI
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint több ezer munkatársától készül megválni a BBC, amely az előfizetési díjak befagyasztása miatt költségcsökkentő intézkedésekre kényszerül.
MTI
„Példátlan tisztogatóakciónak” nevezte a közszolgálati médiában zajló leépítéseket a Der Standard című liberális osztrák napilap szombati számában közölt írás szerzője.
MTI
A most elbocsátott több mint félezer embernek valószínűleg nem lesz könnyű munkát találnia, mert nehéz a médiában való elhelyezkedés - írja az FN.hu.
FN.hu
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója és az MTVA ideiglenes Üzemi Tanácsának képviselői szerdán - a jogszabályoknak megfelelően - megkezdték a konzultációt a korábban bejelentett csoportos létszámleépítésről - tudatta az MTVA szóvivője és az ideiglenes Üzemi Tanács soros elnöke.
MTI
Június végén hatszáz, majd szeptemberben további négyszáz munkatársuktól - csaknem minden harmadik embertől - válnak meg az összevont közmédiumok - írja a Népszabadság.
hvg.hu
Húszezer fős leépítés lehet a lengyel közszférában, ha az államháztartási hiány csökkentése céljából szükségessé válna a kormányfő "B terve".
MTI