Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#különadó 98 százalék

M. László Ferenc Itthon

Milliókat menekítettek ki maguknak az extraadót csökkentő politikusok

Enyhített az eredetileg "pofátlannak" tekintett végkielégítések büntetőadóján a Fidesz-KDNP, ennek pedig a jövő évi választások után visszavonuló politikusok is a nyertesei lesznek. Megnéztük, mennyivel kapnak többet a képviselők és a miniszterek, ha 2014-ben át kell adniuk a stafétát. Az igazán jól kereső álláshalmozók lehetnek az új rendszer haszonélvezői – a különbözet milliós nagyságrendű –, de annyira mégsem járnak jól, mint a 2006-os kormányváltás, vagy a BKV 2008-2009-es végkielégítettjei.

MTI Gazdaság

Március végéig kell bevallani a különadó alapját

A magánszemélyek által 2005. január 1. és 2010. december 29. között megszerzett, a 98 százalékos különadó alapját képező bevételről március 31-ig kell adatot szolgáltatniuk az erre kötelezett adózóknak - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

Hírszerző/FH Hazai gazdaság

Megemelhetik a különadó határát

A Népszabadság szerint komoly esély van rá, hogy a Fidesz-KDNP a tanárok, egészségügyi, rendészeti dolgozók esetén nem 2 millió, hanem 3,5 millió forint felett veti ki a különadót, így csak a végkiselégítések efölötti részére vetnék ki a 98 százalékos adót.

A kormánynak fontosabb, hogy az akkugyáraknak legyen elég vizük, mint hogy megmentse a kiszáradó debreceni Nagyerdőt

A kormánynak fontosabb, hogy az akkugyáraknak legyen elég vizük, mint hogy megmentse a kiszáradó debreceni Nagyerdőt

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

„Az elmúlt hónapokra úgy tekintek vissza, mint egy gyászidőszakra” – mozgássérült gyerekeket fogadó és etalon óvodát is bezárhat az önkormányzat Csepelen

Megkapta a Honda, amit akart: távozik a Nissan vezérigazgatója

Megkapta a Honda, amit akart: távozik a Nissan vezérigazgatója

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

Szijjártó: Ha Brüsszel nem tartja be az ígéreteit, akkor magukra vessenek a szankciós szavazásnál

Szijjártó: Ha Brüsszel nem tartja be az ígéreteit, akkor magukra vessenek a szankciós szavazásnál

Karácsony a Pride-ról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

Karácsony a Pride-ról: Ha az állampolgárok fel akarnak vonulni, akkor fel fognak vonulni

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

„Családban marad” – Gulyás Gergelyt nem zavarja, ha csalni fognak a nyugdíjasok áfa-visszatérítésére

„Családban marad” – Gulyás Gergelyt nem zavarja, ha csalni fognak a nyugdíjasok áfa-visszatérítésére

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

A címlapról ajánljuk