Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közfoglalkoztatási program

MTI Itthon

Kísérleti közmunkaprogramot indít a kormány

Az öt hónapos, négy megyére kiterjedő speciális közfoglalkoztatási kísérleti programba háromszáz álláskeresőt vontak be, de a tervek szerint januártól országossá válna a program.

MTI Itthon

Az árvízi védelemben dolgozhatnaka közmunka programba jelentkezők

A következő hét elejétől mintegy 13.600 munkanélküli dolgozhat majd az országos közfoglalkoztatási programban, melyben idén az ár- és belvíz elleni megelőző védekezésé a főszerep - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Újfehértón.

MTI Karrier

NGM: "az új közfoglalkoztatási program a szocialista kormány pazarló gyakorlatát váltja fel"

A közfoglalkoztatási rendszer átalakításának célja, hogy a hatékonyabb tervezés és pénzfelhasználás eredményeként a korábbinál több munkavállaló bevonására legyen lehetőség a közfoglalkoztatásba; a foglalkoztatás-bővítés hosszú távú lehetőségét azonban alapvetően a piaci foglalkoztatás feltételeinek megteremtésében látja a kormány - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MSZP szóvivőjének állításaira.

A vízmű 10 milliárdot fizet Mészáros Lőrinc cégének, hogy előkészítse a terepet a kínaiak ácsi katódgyárának

A vízmű 10 milliárdot fizet Mészáros Lőrinc cégének, hogy előkészítse a terepet a kínaiak ácsi katódgyárának

Ezekre a termékekre vezetheti be az árrésstopot a kormány

Ezekre a termékekre vezetheti be az árrésstopot a kormány

Trump veje is beszállhat a rákosrendezői fejlesztésekbe

Trump veje is beszállhat a rákosrendezői fejlesztésekbe

Átrepült egy autó a szemközti sávba az Árpád hídon

Átrepült egy autó a szemközti sávba az Árpád hídon

Ismét Gyurcsány Ferencet választotta meg elnöknek a Demokratikus Koalíció

Ismét Gyurcsány Ferencet választotta meg elnöknek a Demokratikus Koalíció

Véletlenül megtiltották amerikai kutatóknak, hogy olyan szavakat használjanak, mint a nő, a fogyatékkal élő és az idős

Véletlenül megtiltották amerikai kutatóknak, hogy olyan szavakat használjanak, mint a nő, a fogyatékkal élő és az idős

„Rugalmasan reagálunk” – írta a komáromi akkugyár tulajdonosa a bezárásról szóló szóbeszédről

„Rugalmasan reagálunk” – írta a komáromi akkugyár tulajdonosa a bezárásról szóló szóbeszédről

Trump elhalasztotta egyes mexikói termékek megvámolását

Trump elhalasztotta egyes mexikói termékek megvámolását

Hadházy keményen kritizálta Ruszin-Szendit és a Tiszát, Magyar Péter nem maradt adós a válasszal

Hadházy keményen kritizálta Ruszin-Szendit és a Tiszát, Magyar Péter nem maradt adós a válasszal

A címlapról ajánljuk