Az Alkotmánybíróság negyedszer is megsemmisítette a közmédiát elmarasztaló kúriai végzést
Az ismét különvéleményt nyilvánító Schanda Balázs alkotmánybíró azonban figyelmeztetett: a két testület nem vetélytárs, hanem párbeszédet kell folytatniuk.
Az ismét különvéleményt nyilvánító Schanda Balázs alkotmánybíró azonban figyelmeztetett: a két testület nem vetélytárs, hanem párbeszédet kell folytatniuk.
Hadházy Ákos szerint azért volt fontos, hogy az ő neve is szerepeljen az aláírók között, mert így a Kúria nem mondhatta volna azt, hogy egy választásban nem érintett személy volt a kérelmező. Mégis azt mondta.
HVG
Az Alkotmánybíróság harmadszorra már érezhető ingerültséggel vitatkozik a legfelső bírói fórummal. Igaz, már csak 3:2 arányban döntött a Kúria-határozat ellen a testület.
Kisgyereket mutogatott videójában a miniszterelnök.
HVG
„A Kúria ezzel lényegében azt mondja, hogy a nevelőszülői ellátás annak a gyereknek jár, aki jól viselkedik” – fogalmazott az áldozatot képviselő ügyvéd. Ricsit bántalmazó, megfélemlítő környezetnek tették ki, indokolatlanul gumiszobába zárták, és nem nyújtottak számára drogrehabilitációt.
HVG
A testület továbbá visszadobta egy fideszes képviselő panaszát is, aki azt sérelmezte, hogy az NVB elmarasztalta azért, mert egy szakiskolában kampányolt.
A Kúria szerint a közmédia mindenfajta tevékenységével szemben elvárás a pártatlan, elfogulatlan, széles körű, megbízható és többoldalú tájékoztatás nyújtása.
HVG
Dodonai döntést hozott a Kúria, amikor arról kellett határoznia, vajon gyerekeket használt-e tiltott módon Orbán Viktor egy kampányvideójában.
HVG
Ősszel felülvizsgálja a Kúria az agrárminisztérium és Dharma lómenhely közti pert, miután az állatkínzás miatt elkobzott lovakat mentő alapítvány nem kapta meg azokat az állami támogatásokat, amik szerintük jártak volna nekik.
HVG
A túl sok fideszes poszt miatt a Tisza tett kifogást, amit az NVB elutasított, azonban a Kúria már másképp döntött.
HVG
Az Átlátszó első- és másodfokon és a Kúrián is nyert a Külgazdasági és Külügyminisztériummal szemben, de így sem hajlandó elárulni, mennyiért repült Szijjártó Péter Japánba és Azerbajdzsánba 2021-ben.
HVG
A Kúria helyt adott a Kormányhivatal felülvizsgálati kérelmének.
HVG
Péntekre datálta a múlt keddi döntést, számon kérte, hogy miért nem számolt be róla senki, pedig csak most kedden hozták nyilvánosságra.
HVG
A Kúria előbb kijelentette, hogy a vitatott kormányrendelet által érintett perekben a bíráknak kell döntést hozniuk, majd leteremtette a 24-et, amiért az a kormánnyal szembeni állásfoglalásként értelmezte a szöveget.
HVG
A labda most a Kúriánál pattog a régóta húzódó vitában.
A tavaly novemberi felmentő ítélet ellen nem csak demonstrációt tartottak, de nőjogi szervezetek törvénymódosítást is javasoltak, hogy ne csak a legdurvább esetekben állhasson meg a szexuális erőszak vádja.
HVG
A kormány hamarosan lejáró határidőket is meghosszabbított a volt Néprajzi Múzeum és az egykori Földművelésügyi Minisztérium épületének átépítésével kapcsolatban.
A magyar igazságszolgáltatás szereplőinek idei legnagyobb nyilvános vitája zajlik épp a Kúria elnöke és a bíróságok központi igazgatását felügyelő Országos Bírói Tanács elnöke között. Ezúttal Pecsenye Csaba, OBT-elnök vádolta Varga Zs. Andrást etikátlansággal.
Komoly presztízsveszteséget kénytelen elkönyvelni a Kúria elnöke, Varga Zs. András egy per és annak mellékhatásai miatt. Kapitulációval ért fel számára, hogy visszavonta a felülvizsgálati kérelmet egy általa felfüggesztett kúriai bíró perében, amit így jogerősen elvesztett a Kúria. Ezután pedig önálló életre kelt az indoklása, amivel a visszakozást magyarázta. Nem csoda. Ha ugyanis, mint állította, valóban az eljáró tanácsra gyakorolt külső nyomásgyakorlás miatt léptek vissza a perben, akkor a Kúria elnöke voltaképp azt adta írásba: a magyar bíróság döntéseit befolyásolhatják külső hatások. Utat vágunk a jogi útvesztőben, megmutatjuk, mitől rettent meg a Kúria elnöke, illetve előkerül egy árulkodó jegyzőkönyv és persze némi politika is.
A Kúria elnöke megmagyarázta a nyomásgyakorlással kapcsolatos korábbi kijelentését is, szerinte csúnya cikkeket írtak volna a testületről, amennyiben felülbírálja a felfüggesztett kúriai bíró munkaügyi perében hozott első- és másodfokú „képtelen ítéletet”.
HVG